87 | Universalis ::: 2011.06.06. 11:06 | Felhasználó ignorálása | Válasz erre | Tény, hogy soványnak érezzük a Luxemburg elleni 1-0-át. DE!
Az se felejtsük el, hogy pont ezek a kiscsapatok védekeznek 11 emberrel és képesek a legnagyobb meglepetéseket elérni. Az EU-s selejtezőcsoportjukban pl. 0-0-át tudtak játszani azokkal a Fehéroroszokkal, akik megverték idegenben a franciákat, most a hétvégén pedig hazai pályán 1-1-et értek el velük.
Lichtenstein pl. győzött a hétvégén EU selejtezőn Litvánia ellen. Andorrát csak 1-0-ra tudta legyőzni Pozsonyban a szlovák válogatott. 5-10 évvel ezelőtt Albánia pofozógép szerepkörét töltötte be, most meg szívós kemény meglepetésekre képes válogatottja van.
Bármelyik csapatnak nagyon nehéz az ilyen úgynevezett kiscsapatok ellen játszani, mert amíg nem állnak vesztésre addig a szívüket beleadják, valamint 0-1-nél sem szoktak összeomlani. Ha viszont sikerül a második gólt is begyötörni ellenük, akkor általában feladják és olyankor jönnek a San Marino féle 8-0-ák.
Mexikó idejében azért nem mondanám, hogy lejtőn volt már a magyar válogatott. Nem véletlenül vezette a világranglistát. Viszont Mexikó előtt ugye kikerült a válogatott keretből Nyilasi, aki kb olyan vezéregyénisége volt a csapatnak, mint mondjuk a spanyoloknál Xavi, hollandoknál Schneider, argentinoknál Messi. Nincs olyan csapat amely ne érezné meg a hiányát egy ilyen kaliberű vezérnek. Sosem fog kiderülni, hogy rosszul időzített dopping volt a gond vagy pedig valóban a rossz felkészülés. Azért a magaslatra készülni 1 fokban nem ugyanaz, mint meccset játszani magaslati levegőn 30+ fokban tűző napon.
Jelenleg pedig ezt a hétvégi Luxemburg elleni barimeccset (sőt gyanítom a San Marino elleni holnapit is) a legtöbben már csak nyűgként élik meg, hiába nyilatkoznak mást. A szabadságukból veszi el az időt
| | 86 | Guargumi ::: 2011.06.06. 10:34 | Felhasználó ignorálása | Válasz erre | a magyar foci már akkor egy ideje a lejtőn volt, ez volt a kegyelemdöfés
az egész bajnokság bunda volt, adták vették a meccseket, ilyen közegben várható volt egy leégés, ami mondjuk nem akkor baj, az már nagyobb, hogy ebből még mindig - s már soha - nem sikerült kilábalni.
Az egész foci elment mellettünk, ugyanazok az arcok vannak, gyurbácsi&co. mint 86 ban, rendezetlen tulajdonviszonyok,s egyéb, az utánpótlás nevetséges, a hülyegyerek szülei megkeni az edzőbát, hogy a játszon a gyerek, mert majd sztár lesz belőle, a seria b ben, közben a még labdaszedőnek is szar.
Itt volt a múltkori barátságos meccs, sovány 0-1 valami noname csapat ellen - Luxemburg - az iylenek ellen nem gálázni kéne, főleg úgy, hogy a bajnokságoknak már vége. | | 85 | Ci ::: 2011.06.02. 10:41 | Felhasználó ignorálása | Válasz erre | Mexiko '86 1. resz
Mexiko '86 2. resz
Igy utolag elolvasva, hihetetlen, a felkeszules es mexikoban az edzesek alatt miket csinaltattak a csapattal, modern felkeszules cimszo alatt. Delben, rekkeno hosegben edzettek sotet szinu mezben, vizesuveget kivettek a kezukbol 40 fok melegben, nem tudtak potolni a folyadekveszteseget, stb.
| | 84 | Bicigli ::: 2011.05.31. 20:24 | Felhasználó ignorálása | Válasz erre | Eleg jo cikk, mondjuk Ci mar ezt is megmondta | | 83 | Bicigli ::: 2011.05.30. 18:24 | Felhasználó ignorálása | Válasz erre | En is teljesen egyetertek Civel, lehet hogy a wowhoz hulye de latszik hogy a focihoz ert! | | 82 | Basil ::: 2011.05.30. 14:53 | Felhasználó ignorálása | Válasz erre | | (Hivatkozott üzenet: [Ci], 2011.05.29. 03:05) | | 81 | Ci ::: 2011.05.29. 03:05 | Felhasználó ignorálása | Válasz erre | Nah, kicsit atgondolva, egy-ket szosszenet.
1. Kb. egy ilyen szitu osszecsapas elott, szerintem ugy kell hozzaallni menedzser szinten ahogy Ferguson es Guardiola hozzallt a meccshez. Megadjak a teljes tiszteletet a masiknak, nincs handabandazas, stb. Ezert is ok jelenleg a vilag ket legjobb edzoje es nem Mourinho. Szaktudas, stilus, viselkedes. Respect.
2. En mar az angol bajnoksag kezdetekor, illetve meg korabban, az elozo Barca-MU BL donto-kor, es azota is, egyszeruen ugy latom, hogy a legeslegelitebb csapatoknal, ahol nagyon jo a vedekezes, keves a helyzet, egyszeruen ez a MU fele felallas, ahol nincs olyan szintu szervezo kozeppalyas, mint Xavi/Iniesta/kozeppalyara visszalepo Messi, ha keveset van a MU-nal a labda, hogy fognak golhelyzetet kialakitani es ki fog golpasszt adni? Nem lehet csak a szelrol beadott labdakra alapozni es a pontrugasokra, meg a lepattano labdakra. Olyan szinten durvan hatekonyan vedekezett a Barca, hogy tamadasban gyak eselye nem volt a MU-nak, nagyon kijott, hogy Park-nak es Valencia-nak egyszeruen az ilyen magas szintu focihoz nincs eleg esze. Baromi sokat futnak, vedekeznek, de szervezes szinten kevesek. Es ha a kozepso kozeppalyasok szerepe is elsosorban a rombolas es a vedekezes, akkor ott all egyedul a ket csatar minimalis tamogatassal. Nagyon sok olyan szitu volt a meccsen, amikor tamadott a MU, de nem volt kinek adni, elpaszoltak a csatar fele, aki ket vedo kozott szenvedett, vagy egy vedo mogott allt, de nem moge lottek be, vagy elebe iveltek, hanem fele, a vedo megelozte es maris ellentamadas. 0 kreativitas, gyakorlatilag kidolgozott helyzete a MU-nak 90 perc alatt osszesen 1-2 volt csak. Egyszeruen a Barca ellen nem tudom, mit lehet kitalalni, ha jatszani akar egy csapat es nem rombolni, mint a Real probalt iden, ha rombolo, favago kozeppalyasokat raksz be, nincs jatek, szervezes, ha meg szervezo, epito , tamado kozeppalyasokat, akkor nincs vedekezes.
3. Ez a Mourinho/Real altal hype-olt Barca-s fetrenges szineskedes, ami miatt nyilatkoztak is a meccs elott a MU jatekosok, hogy na itt majd nem lesz ilyen, figyeljenek a birok erre, stb. Nyoma nem volt, nagyon is latszott, hogy ez egy mubalhe, amit csinaltak. Arra volt jo, hogy a 4 el Classico korul csinaltak egy nagy felhajtast es lehetett szidni a Barca-t, hogy a kiallitasok meg a fetrengesek/szineskedes miatt nyert. Sok Barca meccset lattam, foleg iden, bajnoki, BL, kupa, stb, egyaltalan, sehol nem jellemzo a csapatra ez, mikor Ferguson-t megkerdeztek, nem is ertette, mirol van szo a meccs elott. Sajnos ez a mubalhe is Mourinho-hoz kotheto.
4. Szamomra jatek szinten is hozott ujat a Barca tamadojateka. Jo volt latni, hogy tobbszor, amikor eljutottak a 16-osig, lovessel fejeztek be a tamadast, amire korabban nagyon keves pelda volt, sokszor volt, hogy a legjobb helyzetet is tovabbpasszoltak es nem lett semmi. Itt most Xavi, Iniesta, Villa, Affelay is ha oda kerult, ralotte a 16 kornyekerol. A szabadrugas kombinacio meg durvan jo es uj volt, a MU vedelem azt se tudta , hol a labda.
5. Ezen a Messi-n meg mindig le vagyok akadva, olyan szinten durvan a vilag legjobbja, hogy hihetetlen, amiket csinal a palyan a labdaval/labda nelkul, pff.
6. Barca 2-1-et tippeltem, majdnem bejott, de ennyire egyertelmu meccsre nem szamitottam.
7. Kassai jol vezette, a MU gol az les hatareset volt, ahogy neztem, egyvonal koruli helyzet, a ket 16-oson beluli kezezes nem volt szandekos, azt nem kellett befujni . Valencianak adhatott volna kicsit hamarabb sargat, de ennyi, nem akart foszereplo lenni, hagyta jatszani a csapatokat, mivel azok jatszani is akartak. Kb. igy kell hozzaallni
| | 80 | Bicigli ::: 2011.05.29. 01:15 | Felhasználó ignorálása | Válasz erre | En nem vagyok nagy focirajongo, de szerintem jo kis meccs volt. | | 79 | Universalis ::: 2011.05.28. 23:50 | Felhasználó ignorálása | Válasz erre | Bruti: nem értem mi volt a bajod a meccsel?
Szerintem teljesen jó meccs, a MU számomra csalódást okozott támadójátékban, sokkal többet vártam tőlük. Mondjuk én a Barcát szerettem volna, hogy nyerjen, úgyhogy örültem a végeredménynek. A csapat azt hozta amit várni lehetett tőlük. a kispasszos tiki-taki játékot. Ez van akinek nagyon nem tetszik, nekem személy szerint nagyon bejön és imádom. IRL játszva is az ilyet részesítem előnyben Kis pontos passzok, majd egy hosszabb hajszálpontos passz melyre érkezik ember, stb.
Ami pedig nekem külön tetszett és teljesen kimeríti a csapategység fogalmát, az pl. abban nyilvánult meg, hogy ugye Pinto nem játszhatott a Real elleni kispados piros miatt, ezért elvitték, mint egy "gyúró" és így ott lehetett a csapattársaival. A másik pedig maga a kupaátvétel. Az mindent elmondott, hogy nem Xavi, nem Puyol, hanem a májdaganat miatt több hónapot kihagyó és nemrégiben visszatérő előzetesen játékra sem számító Abidallal vetetették át a kupát. Ezek azok a dolgok amik nagyon sok csapatnál nincsenek meg, hogy a játékosok, edzők minden kis apróságra figyelnek és a játékosok tisztelik, szeretik egymást.
A zseniális Ronaldinhonak is többek között azért kellett távoznia Barcelonából, mert nem volt hajlandó fejet hajtani és beállni a sorba, mindent a csapatért alárendelni.
Mondjuk a csapategységet nagyon elősegíti az is, hogy nagyon sok a saját nevelésű játékos (Messit is ide lehet sorolni, hiszen 14 évesen vette meg a Barca), akiket már gyerekkoruk óta erre a Barca stílusra, Barca családra nevelnek.
Azonkívül a színészkedéses dolgokra. Már a Real meccseknél mondtam, hogy ott azért nagyon nagyon kettőn állt a vásár. A realosok is épp annyit ha nem többet színészkedtek. De pl. most a döntőben az egész meccsen talán 1 vitatható eset volt, amikor a Busquets fogta a mellkasát, ott a visszajátszás alapján a ráeső MU játékos csak a vállát érte el picit. De 3-1-nél nem osztott nem szorzott. Egyébként Kassai teljesen kézben tartotta a meccset. A 2 sárgát is jókor osztotta ki 3-1 után, hogy megakadályozza a meccs eldurvulását. Mondjuk lehet, hogy 100 bíróból 95-nél Valencia sem úszta volna meg lap nélkül a meccset, de Kassainak elég volt csak szóban figyelmeztetni.
A 3-1 utáni vétlen kezezéses tizenegyes szituációt esetleg számon lehetne kérni rajta, de maradjunk annyiban, hogy akkor még elkezdenénk a MU gólját is vesézgetni les miatt (megjegyzem én nem is a lest fújtam volna ott le, hanem már Ferdinand labdaszerzésést, mert az ott véleményem szerint nem volt teljesen szabályos), de így legalább láttuk a meccs talán egyetlen épkézláb MU támadásást és egy szép Rooney gólt.
Orbánra inkább nem mondok már semmit. Állítólag a délelőtti római tárgyalása után különgéppel repült a mérkőzés helyszínére... gondolom nem a saját pénzéből... | | 78 | Ci ::: 2011.05.28. 23:07 | Felhasználó ignorálása | Válasz erre |
Csak sajnalom oket hogy meg kezet is kellett fogniuk a viktorunkkal... gondolom allami penzen berelt magangeppel kelett mennie egy adossagban uszo orszag miniszterelnokenek a bl dontore..
Egy komment a tudositasbol
2011.05.28 22:41:35Mr. Maki
Remelem Orban kikapja a Barcasok kezebol a kupat, mert ketharmaddal megszavaztatta.
| (Hivatkozott üzenet: [Bruti], 2011.05.28. 22:45) | | 77 | Ci ::: 2011.05.28. 22:58 | Felhasználó ignorálása | Válasz erre | Híradó:
Egy csöves külsejű egyén felmászott a Szabadság-hídra, egy "MU-Barca: 4-1" feliratú táblával a nyakában. Most próbálják meg leszedni. | | 76 | Bruti ::: 2011.05.28. 22:45 | Felhasználó ignorálása | Válasz erre | De tenyleg gyerekek, ez a foci? Eskuszom probaltam pozitivan nezni mert nagy csoda meccs... meg donto meg minden... de hat ha ez a jatek csucsa, akkor sztem a kov 20 evben is leszarom a focit.
Csakj sajnalom oket hogy meg kezet is kellett fogniuk a viktorunkkal... gondolom allami penzen berelt magangeppel kelett mennie egy adossagban uszo orszag miniszterelnokenek a bl dontore.. | | 75 | Ci ::: 2011.05.28. 22:39 | Felhasználó ignorálása | Válasz erre | A BL meccsrol egy hozzaszolas, ami kb le is fedi a velemenyem:
"Talált gólokkal nem lehet meccset nyerni, kivéve, ha sokat találsz. Nem látom a fantáziát az MU játékában"
Egyebkent hasonlitott a romai bl dontohoz ez a meccs, az elso 15 percben a MU dominalt, utan a Barca atvette az iranyitast es nyert. | | 74 | Universalis ::: 2011.05.26. 12:27 | Felhasználó ignorálása | Válasz erre | Szeretném, ha a Barca nyerne, DE
- Az elmúlt 3 hétben (tehát mióta biztos lett a bajnoki cím) a Barca kezdőjében lévő játékosok szinte egyáltalán nem játszottak tétmeccsen, ezzel szemben a MU-nál a legutolsó tétnélküli bajnokin is ott voltak a kezdők és nyertek is szép játékkal (igaz a végén már ők is tartalékoltak).
- Angliában van a döntő, kvázi a MU szinte hazai pályán játszik.
Remélem jó meccs lesz legalább 2 góllal és meglátjuk mi lesz. Lehet 10 meccsből 8* a Barca simán nyerne, de hogy este ki nyer az szinte megjósolhatatlan. | | 73 | sotydo ::: 2011.05.26. 11:56 | Felhasználó ignorálása | Válasz erre | Szerintem is erosebb a Barca, de ugy erzem az MU fog nyerni rohadt nagy makkal. | | 72 | Ci ::: 2011.05.26. 11:04 | Felhasználó ignorálása | Válasz erre | Kassai Viktor vezeti a BL dontot. Tippem: 2-1 a Barca-nak. | | 71 | Ci ::: 2011.05.08. 23:19 | Felhasználó ignorálása | Válasz erre | Es meg a top 20 kihagyott helyzet | | 70 | Ci ::: 2011.05.08. 07:49 | Felhasználó ignorálása | Válasz erre | Best of Goals
Es az 5 leghujebb
| | 69 | Ci ::: 2011.05.04. 06:04 | Felhasználó ignorálása | Válasz erre | Hat ha a tegnapi Barca-Real-hoz hasonlo lett volna a masik harom meccs is, akkor nem lehetett volna szolni egy szot se, latszott nem Mourinho ult a kispadon | | 68 | Igor ::: 2011.04.28. 15:21 | Felhasználó ignorálása | Válasz erre | Manapság nem csak gyömbérzék, de színészi véna sem árt hozzá :) | |
| |