2010-03-08

A díjnyertes

Lejárt az accom, de még beengedett tegnap este. Lehet, hogy még egy pár napig beenged, utána a tervek szerint 4.0-ig pihenek, talán Cataclysmben vissza tudok majd térni a raideléshez és nem kell retardos sztorikra szorítkoznom. Gondolom a rendszer búcsúzóul adta be nekem ezt a DK-t akit hamarosan chatlog formájában látni fogtok.

Franky priest altjával összecsapatoztunk, megállapodtunk hogy én retardinkodok, ő meg healel és így tolunk pár randomot. Kaptunk is olyat hogy odabasz. HC DTK. DK, mage és csirke. A DK volt a "tank", fortival és bokkal 27K maxhp körül, kék-lila pvp gearben pvp speccel, blood presenceben kezdett tankolni. Természetesen már az első 2 mobos pullon is kellett bele egy rakás heal, meg a többiekbe is akik egyértelműen első ütésre aggrót húztak, mert bloodban 1K dps mellett nem lehet aggrót tartani. Ekkor én még nem néztem meg a srác gearjét (igazából később se, mert leszarom - csak most láttam ahogy az armoryját kikerestem), csak annyit láttam hogy rossz presenceben van. De ne ugorjunk úgy előre, itt a chatlog. Szereposztás:

Rambot: epic fail DK
Kirarra: csirke druid (random)
Rogoth: arcane mage (random)
Flagrancy: Franky priestje
Delicatessen: ez nemtom ki, valami retardin

3/7 21:20:45.453 Additional instances cannot be launched, please try again later.
3/7 21:21:29.000 [Party] Delicatessen: try now
3/7 21:21:48.140 Scourge Reanimator yells: Don't be so quick to escape! I have a parting gift....
3/7 21:21:52.937 Scourge Reanimator yells: Rise my warriors and fight for your new liege!
3/7 21:22:00.031 Scourge Reanimator yells: Please enjoy their company, the Lich King sends his regards!
3/7 21:22:10.656 Reputation with The Silver Covenant increased by 8.
3/7 21:22:15.687 Rogoth-Doomhammer says: oh u are kidding me

Itt kapott sokkot a mage amikor az első arcane blasttal lejött az első mob :) Én úgyszintén, de leszartam mert plateben vagyok és amúgy is türelmes próbálok lenni (most nem fog sikerülni, de ez még nem tudható). Megnézem a "tank" buffjait, látom hogy bloodban van. Miután a második pullt is bloodban tolta végig, szólok:

3/7 21:22:16.500 Reputation with The Silver Covenant increased by 7.
3/7 21:22:25.046 Your share of the loot is 9 Silver, 50 Copper.
3/7 21:22:28.015 [Party] Delicatessen: frost presence or something?

Mellesleg a srác chainpull stílusban adta elő, alig lehetett kihealelni de már ment a következő pakkhoz miközben az előző fele még élt. Ez ugye rendes tank esetén normális és eredményes módszer, retardált pvp DK esetén erőst kontraproduktív.

3/7 21:22:40.750 Reputation with The Silver Covenant increased by 8.
3/7 21:22:49.187 Reputation with The Silver Covenant increased by 7.
3/7 21:22:51.484 You receive loot: Frost-Worn Plate Bracers.
3/7 21:22:51.812 Your share of the loot is 14 Silver, 93 Copper.
3/7 21:22:56.734 Rambot-Aggramar says: funny too tank in dps spec lol
3/7 21:23:09.546 Reputation with The Silver Covenant increased by 8.
3/7 21:23:21.281 Reputation with The Silver Covenant increased by 7.
3/7 21:23:22.265 Rambot-Aggramar says: and pvp gear lol

Itt kezdett hencegni is, hogy mennyire jó így tankolni. Nagy faszt bazmeg. Nem jó. Egy kalap szart se érsz bazmeg, nem tartasz aggrót, se nem mitigálod a sebzést. Visszatartod a csapatot te gyökér.

3/7 21:23:29.812 Risen Drakkari Warrior yells: Help mon! There's too many of dem!
3/7 21:23:29.812 Risen Drakkari Warrior yells: Backup! We need backup!
3/7 21:23:30.031 Reputation with The Silver Covenant increased by 8.
3/7 21:23:36.734 [Party Leader] Rogoth-Doomhammer: ffs mate if u cba to gear up porperly plz do not waste ppls time

A mage feje szerintem már vörös lehet. Az enyém is az. Közben Frankyvel Ventrin beszéljük ki, hogy mekkora idióta a gyerek. Úgy beszélem rá, hogy healelje már, átváltott frostba, mostmár csak fele annyira lesz szar mint eddig. Legalábbis azt reméltem.

Nagy nehezen leverjük a 4es zombi pakkot az abos+zombis körterem előtt. És akkor a srác berohan és behúzza egyben az egész termet! Amit T8 tankon is nehéz kihealelni egyben, ha nem használ CDt :) Ekkor már annyira tudtam, hogy ez lesz, hogy nem is mentem fel tán a lépcsőn se a terem előtt. Igazam is volt, ó bár tévednék, de nem, sajnos a hülyék kifogásához és kiszúrásához hihetetlen jó berendezésem van :)

3/7 21:24:46.375 Rambot has died.

Az eredmény borítékolható, kb 1 másodperc alatt úgy esik össze mint egy darab szar. Itt elszakad a cérna és olyat teszek, amit tényleg nem szoktam. Az egy dolog, hogy blogot írok a kreténekről, de party chaten általában semmit nem mondok, vagy próbálok kedvesen, de legalábbis visszafogottan kommunikálni a leghülyébbekkel is. Nagyon ritka, hogy beszóljak valakinek. Sajnos ez a srác messze alatta van annak a szintnek aminek még kijár a jóindulat.

3/7 21:24:51.750 [Party] Delicatessen: retard
3/7 21:24:54.796 [Party] Rambot-Aggramar: rofl
3/7 21:24:56.000 Kirarra has died.
3/7 21:24:58.421 [Party] Rambot-Aggramar: noob
3/7 21:25:11.296 Flagrancy has died.

De ez még semmi. Elkezd a DPSével hencegni, ami eddig simán 1K alatt volt, csak most az 1 másodperces csatában amíg alágyújtott DNDvel vagy a fasz tudja mivel a 20 mobnak, felment neki majdnem 3K-ra... Na ez az a pont ahol véglegesen bebizonyosodik számomra, hogy emberünk alulmúlt minden eddigit.

3/7 21:25:14.109 [Party] Rambot-Aggramar: Skada: DPS for Current fight, 21:24:34 - 21:25:09:
3/7 21:25:14.109 [Party] Rambot-Aggramar: 1. Rambot 2825.5
3/7 21:25:14.109 [Party] Rambot-Aggramar: 2. Kirarra-Burning Blade 2176.1
3/7 21:25:14.375 [Party] Delicatessen: grats, out of 200+ LFD runs you're the biggest idiot so far

Természetesen a mi hibánk mert nem figyelünk:

3/7 21:25:17.421 [Party] Rambot-Aggramar: focus
3/7 21:25:38.062 [Party] Rambot-Aggramar: focus
3/7 21:25:57.671 [Party Leader] Rogoth-Doomhammer: focus dude u have what one piece of 200 ilvl epic tanking gear
3/7 21:26:06.468 [Party] Rambot: i am tank and i do almost 3 k dps in tank/pvp/dps gear and dps spec ol
3/7 21:26:22.750 [Party Leader] Rogoth-Doomhammer: u are an idiot
3/7 21:26:26.421 [Party] Rambot-Aggramar: ty
3/7 21:26:33.171 [Party Leader] Rogoth-Doomhammer: u are not looking for dps as a tank]
3/7 21:26:42.531 [Party Leader] Rogoth-Doomhammer: u need threat generation
3/7 21:26:50.796 [Party] Delicatessen: and some survival stats
3/7 21:26:52.921 [Party] Rambot-Aggramar: well i know that but i should not do more dps then u guys
3/7 21:26:55.812 [Party Leader] Rogoth-Doomhammer: which u obviously have not grasped
3/7 21:27:13.812 [Party] Delicatessen: your dps is a piece of shit
3/7 21:27:17.937 [Party Leader] Rogoth-Doomhammer: mate if i use instant cast spells iwill out threat u
3/7 21:27:18.546 [Party] Delicatessen: Recount - Damage Done for Overall Data
3/7 21:27:18.546 [Party] Delicatessen: 1. Delicatessen 406019 (3409.9, 45.2%)
3/7 21:27:18.546 [Party] Delicatessen: 2. Kirarra-Burning Blade 380225 (2722.5, 42.3%)
3/7 21:27:18.562 [Party] Delicatessen: 3. Rambot-Aggramar 91606 (1011.6, 10.2%)
3/7 21:27:18.562 [Party] Delicatessen: 4. Rogoth-Doomhammer 19844 (2417.1, 2.2%)
3/7 21:27:21.906 [Party] Rambot-Aggramar: well i can bandage faster tyhen u
3/7 21:27:31.109 [Party] Delicatessen: i was tanking half of the mobs all the way along

Még a recount leolvasása is nehézséget okoz neki:

3/7 21:27:44.781 [Party] Rambot-Aggramar: rofl thats not dps
3/7 21:27:44.984 [Party Leader] Rogoth-Doomhammer: i did 2.4k dps from BEING hit
3/7 21:27:50.750 [Party] Rambot-Aggramar: that damge overall data
3/7 21:28:02.000 [Party] Rambot-Aggramar: dps=damge per second
3/7 21:28:05.328 [Party] Flagrancy: it wont help you keeping you alive :D
3/7 21:28:15.812 [Party Leader] Rogoth-Doomhammer: the stat in brackets numbnuts

A dungeon CD 6 percet mutat, Franky össze is foglalja ezt elég velősen:

3/7 21:28:30.109 [Party] Flagrancy: you have 6 minutes in this party
3/7 21:28:38.703 [Party] Rambot-Aggramar: well i have 3k HP soo shut up
3/7 21:28:45.546 [Party] Rambot-Aggramar: 32
3/7 21:28:54.890 Your share of the loot is 16 Silver, 11 Copper.

Reméltünk azért, hogy közben agya nőtt és egyszerre csak 1 pakkot fog behúzni másodszorra.

3/7 21:28:57.406 [Party Leader] Rogoth-Doomhammer: lol u got 32k hp cos of buffs
3/7 21:29:02.921 Rambot has died.

Tévedtünk. Ismét magára rántotta a teljes körterem mind a 20 mobját. Ideje ismét szembesítenem a szellemi képességeiről alkotott véleményemmel.

3/7 21:29:06.890 [Party] Rambot-Aggramar: lol
3/7 21:29:07.968 [Party] Delicatessen: R E T A R D
3/7 21:29:08.375 [Party] Kirarra-Burning Blade: lool
3/7 21:29:08.937 Kirarra has died.
3/7 21:29:10.421 [Party Leader] Rogoth-Doomhammer: my DK tank has 52k HP with buffs mate
3/7 21:29:12.453 [Party] Kirarra-Burning Blade: naab
3/7 21:29:14.437 [Party] Flagrancy: dont follow him, just let it die and leave party

Kezdek gyanakodni, hogy ekkora FAIL nem létezik, direkt csinálja.

3/7 21:29:29.796 [Party] Delicatessen: are you trolling us?
3/7 21:29:29.843 [Party] Rambot-Aggramar: well then u maybe have tank gear on or what?
3/7 21:29:32.812 Rogoth-Doomhammer says: wait 5 mins
3/7 21:29:40.546 [Party] Delicatessen: I havent seen such an epic failure in years
3/7 21:29:53.125 Rogoth-Doomhammer says: nevermind years it has been decades
3/7 21:30:14.250 channel:Guild[Guild] Delicatessen: olyan dk tankot kaptunk baszki
3/7 21:30:21.515 channel:Guild[Guild] Delicatessen: abszolút csúcsot állított retardáltságból
3/7 21:30:23.218 [Party] Rambot-Aggramar: well u wasent made when the game came out remember the game is 5 years old _:)
3/7 21:30:25.625 channel:Guild[Guild] Delicatessen: messze toronymagsan
3/7 21:30:29.828 channel:Guild[Guild] Motyesz: :D
3/7 21:30:31.109 channel:Guild[Guild] Nylith: :D
3/7 21:30:31.843 channel:Guild[Guild] Motyesz: na
3/7 21:30:34.671 Rogoth-Doomhammer says: he has heroic lvl tanking boots rings and i think a helm
3/7 21:30:48.453 channel:Guild[Guild] Delicatessen: hallod pvp gear pvp spec, egybehúzza 2x egymás után az abós termet DTK elején
3/7 21:30:51.093 channel:Guild[Guild] Delicatessen: 1 sec alatt meghal
3/7 21:31:02.156 channel:Guild[Guild] Delicatessen: és ott braggel hogy mekkora nagy DPSsel tankol (1000 overall)
3/7 21:31:03.546 channel:Guild[Guild] Delicatessen: :DDD
3/7 21:31:06.203 channel:Guild[Guild] Delicatessen: ilyen nincs b+

Harmadik nekifutás. Senki nem fog bemenni vele a terembe. De mostmár ő se megy be igazából, hanem csak 1-2 pakkot megpróbál ránk húzni.

3/7 21:31:20.218 [Party] Rambot-Aggramar: r?
3/7 21:31:25.375 [Party] Delicatessen: yes go ahead
3/7 21:31:26.093 [Party] Kirarra-Burning Blade: r you?
3/7 21:31:29.531 [Party] Flagrancy: 3 minutes
3/7 21:31:32.500 channel:Guild[Guild] Motyesz: nem tudom én alapból utálok Dk tankkal menni, rohadt nehéz healelni

Természetesen nem tetszik neki, hogy így leszarjuk a fejét :)

3/7 21:31:44.187 [Party] Rambot-Aggramar: reported
3/7 21:31:52.921 You laugh at Rambot.
3/7 21:32:00.578 [Party] Rambot-Aggramar: reported
3/7 21:32:01.875 channel:Guild[Guild] Motyesz: ha még hülye is...na akkor meg egyenesen izgi:D
3/7 21:32:02.093 Rambot has died.

Aki másnak vermet ás, maga esik bele :)
És persze REPORTED! :) Max a retardozásért reportolhat, de ha van helyzet amikor ezért bevállalom a warningot, hát ez az.

3/7 21:32:03.093 [Party] Rambot-Aggramar: reported
3/7 21:32:09.265 [Party] Delicatessen: reported what? :D
3/7 21:32:16.578 Kirarra has died.
3/7 21:32:18.468 [Party] Rambot-Aggramar: well for ruing the hole dungen
3/7 21:32:36.453 [Party] Delicatessen: so you reported yourself?
3/7 21:32:38.406 [Party] Rambot-Aggramar: i try my best
3/7 21:32:49.859 [Party] Delicatessen: no you're not
3/7 21:33:00.218 [Party] Rambot-Aggramar: well infact yes i do
3/7 21:33:03.859 [Party] Kirarra: ty again:p
3/7 21:33:09.343 [Party] Delicatessen: then you're a failure
3/7 21:33:15.015 [Party] Rambot-Aggramar: ty
3/7 21:33:18.437 [Party] Rambot-Aggramar: u2:)
3/7 21:33:19.781 [Party] Flagrancy: 40 sec
3/7 21:33:22.546 [Party Leader] Rogoth-Doomhammer: no one leave group
3/7 21:33:27.562 [Party] Rambot-Aggramar: reported
3/7 21:33:30.000 [Party] Rambot-Aggramar: reported
3/7 21:33:31.609 [Party Leader] Rogoth-Doomhammer: i want to say something
3/7 21:33:33.609 [Party] Delicatessen: care
3/7 21:33:34.281 [Party] Kirarra-Burning Blade: well my armor is all red caus of you

Ja nyilván próbálta a legjobbat kihozni magából. Gondolom azért jelentkezett tanknak amikor nem tank, azért tankolt DPS presenceben és azért nem tudja mennyit húzhat és azért foglalkozik a szánalmas DPSével a feladata helyett. Idióta fasz.
Ezt a részt valaki fordítsa le nekem:

3/7 21:33:34.281 [Party] Rambot-Aggramar: reprtodefdks
3/7 21:33:46.562 [Party] Rambot-Aggramar: what do u think my is?
3/7 21:33:49.515 Rambot leaves the party.

15 perc kínszenvedés bazmeg.
És lelépett, nem várta meg hogy kibasszuk. De a dungeon CDt azt kivárta. Komolyan az agyam eldobom.

3/7 21:33:54.906 A role check has been initiated. Your group will be queued when all members have selected a role.
3/7 21:33:59.875 [Party Leader] Rogoth-Doomhammer: finally
3/7 21:33:59.875 channel:Guild[Guild] Eldra: latod Deli, johettel volna velem CoTba :)
3/7 21:34:04.000 [Party] Delicatessen: in-fucking-credible
3/7 21:34:19.875 channel:Guild[Guild] Delicatessen: ez kész
3/7 21:34:24.234 channel:Guild[Guild] Delicatessen: 15 perc alatt az első folyosó
3/7 21:34:29.843 channel:Guild[Guild] Delicatessen: 3x meghalt ugyanúgy :)
3/7 21:34:50.765 [Party Leader] Rogoth-Doomhammer: someone seriously needs to tell him how to play
3/7 21:34:51.671 channel:Guild[Guild] Motyesz: nem akarjátok leváltani? menék tankolni
3/7 21:34:57.500 [Party] Kirarra-Burning Blade: ye
3/7 21:34:58.281 channel:Guild[Guild] Motyesz: mennék
3/7 21:34:58.515 channel:Guild[Guild] Delicatessen: de már lelépett
3/7 21:35:00.015 channel:Guild[Guild] Eldra: 15 perc alatt lejar a buff es mehetsz ashova :)
3/7 21:35:03.234 [Party] Flagrancy: he is beyond all hope
3/7 21:35:11.593 [Party Leader] Rogoth-Doomhammer: i was trying to but he wasn't listening
3/7 21:35:27.000 [Party] Delicatessen: i think he was just trolling
3/7 21:35:36.437 [Party] Delicatessen: some teen was bored...
3/7 21:36:14.765 A role check has been initiated. Your group will be queued when all members have selected a role.
3/7 21:36:32.390 You are now queued in the Dungeon Finder.
3/7 21:36:52.828 [Party Leader] Rogoth-Doomhammer: u choose one spec lvl in it gear it up and learn to play it
3/7 21:37:00.531 Iiyama joins the party.
3/7 21:37:07.859 [Party] Delicatessen: hi
3/7 21:37:13.312 [Party Leader] Rogoth-Doomhammer: then once u are happy u know it then u swap speccs
3/7 21:37:15.406 [Party] Iiyama: hello
3/7 21:37:16.843 [Party] Kirarra-Burning Blade: hey=)
3/7 21:37:20.843 [Party] Flagrancy: hi

És aztán végigmentünk szép óvatosan az új tankkal.

Mindenkinek kellemes nőnapot! :)

Címkék:

2010-02-18

Palandok

Avagy pala kalandok :) Meglett tegnap este a 80 (stílusosan egy 70 perces Oculus közepén) és közben rájöttem hogy KURVÁRA unalmas a palatankolás.

A ret tetszett, de nem annyira nagy kihívás, meg ki szeret csapatra várni, nem? Úgyhogy megnéztem a holyt. Kiraktam egy talentet wowheaden, de aztán csaltam és rákerestem EJn egy ajánlott talentezésre. Egy glyphet máshogy raktam ki ahhoz képest (HL helyett FoL - mivel HL spamelgetésére nem igazán van manám), vettem pár szar kéket a hiányzó helyekre, meg 2 db 200as epicet (Zom shield és Wispcloak). 2 zöld trinket meg 1 zöld ring volt rajtam, 15K mana, 1250 spellpower, 150 mp5. Ja meg az ősrégi FoL libram még Nagrandból :)

Kiraktam a spelleket toolbarra, hotkeyeltem, osztán bele a lecsóba. Random normál insta: ToC. Uh oh. Ilyen gearrel 0 tapasztalattal szopni fogok - gondoltam. Főleg mikor láttam, hogy a tankunk 28K buffolva. De kicsit sem volt gond. Ráadásul nagyon rendes party volt, elég jó 80as DPSekkel. Össze is haverkodtunk, mentünk hc Nexust, az se volt nehezebb. Ismét egy ToC velük, aztán oszlottunk. 50% mana alá csak ToCban mentem, Nexus egy vicc volt. Kaptam aztán egy normál FoSt is, az megizzasztott egyes trashpakkokon, de semmi baj nem volt, azon kívül hogy a főbosson 2 wipe volt mert teljesen retard volt a party, úgyhogy leaveltem. Nem értem egyébként, hogy kapott folyamatosan mindenki phantom blastokat (ez a boss fő támadása amit aggróelsőre tol), de ezen wipeoltunk + a DPS stop hiányán. Ennyire szar lett volna a tank, vagy az army of dead kavar be? Mert persze azt nyomniuk kellett...

Atom szar gearrel 0 tapasztalattal jól lehet healelni a palával. Most vagy a pala kurvajó healer, vagy érdekesen van tuningolva a content. Mondjuk az utóbbi az biztos.

Ki mit használ beacon meg sacred shield kijelzésére? Mert most szemmel nézegettem hogy a targetemen fent vannak-e ezek és az nem kényelmes.

Címkék:

2010-02-10

Gyenge utánzat

Ez a blog egy jó ideje arról szól, hogy milyen borzalmakat élek át az LFD tool használata közben illetve ezzel kapcsolatban, hogy miért hülyék az emberek és mennyire. Sajnálom, hogy így alakult, de egyrészt raidelni most még hónapokig nincs időm, másrészt mindig is érdekelt a hülyeségkutatás :) Ebben a témában végeztem ma kísérletet.

A "játsszunk ésszel" mozgalom új elemeként arra vetemedtem, hogy respeceltem a palámat tankká. Vettem kék tempered saronite setet, craftolt JC tankgyűrűt, ilyesmit. Sajnos az 1kezes weaponskillek elmaradtak mert lvl30 környékén használtam olyat legutóbb. No sebaj, vettem egy fehér macét, elmentem vele lesolozni Ragemanet, abból lett jó kis kék tankfegyóm. Azért nevezem játsszunk ésszel-nek, mert direkt semmit nem olvastam utána a palatankolásnak ezt megelőzően. Elolvastam a skillek és a talentfa képességek leírásait és ez alapján állítottam össze egy specet.
A VH fórumra postoltam, hogy milyen talenteket/glypheket és miért választottam.

A tervet megvalósítottam és tankoltam is pár instát ma délután.
1) VH normál: semmi gond nem volt attól eltekintve, hogy egy HUNTARD került a csapatomba. Először azt hittem szar az aggróm, amikor folyton kimentek rá a mobok, de aztán ránéztem a recountra ahol toronymagasan vezettem (sajnos). Megfigyeltem, hogy úgy mennek ki rá a mobok, hogy az aggrója az enyém fele, vagy annyi se. Maradt 2 lehetőség: 1) bug 2) distracting shot. Az utóbbi volt, 3x kértem, hogy ne használja. Mindenesetre miután rájöttem, hogy ez történik, nem tauntoltam. A hülye healer meg életben tartotta. A mobok gyorsan visszajöttek, általában FDzett miután lehúzta őket. Hogy ennek mi értelme volt, azt soha nem fogom megtudni. Minden pullon ahol véletlen megverte a másik 2 lámát DPSben (de persze messze tank alatt maradt), kaptunk tőle egy recount listát. Biztos nagyon büszke volt magára. Az insta végén ismét bővült az ignore listám.
2) DTK: itt már kezdett zavarni, hogy a Tidy Threat Plates addon DPS üzemmódban maradt és folyton minden mob amit fogok, bazinagy name platevel rendelkezik, amit meg véletlen nem fogok az kicsi és áttetsző plate miatt észrevétlenül elhúz. Azért megúsztuk 1 halállal amikor véletlen egybehúzott a dps 3 pakkot :)
3) Gundrak: beállítottam a Threat Plate addont és itt már asszem semmin nem vesztettem aggrót. A DPS is jobb volt, igaz itt is alattam voltak, de már mindenki 1K felett tolt.

A fent linkelt tankolási terv annyiban módosult gyakorlati tesztek és az ottani hozzászólások alapján, hogy nem váltogatok sealeket, végig vengeance megy, az felkerül mindenre amit a hammer of righteous megüt, így aoe-dotolok vele :) Ezért elvileg a SoComm se kell a specbe, úgyhogy újragondolom kicsit és valszeg módosítok rajta.

Alapvetően semmi gond nem volt a tankolással, biztosan segített a warriorral szerzett tapasztalat, de megerősödött az a véleményem, hogy aki hülye az 1-80ig szintezve is szarul fog játszani, aki meg nem, az közepes szinten tud tevékenykedni bármilyen specen pár óra gyakorlás árán.

Úgy éreztem egyébként, hogy a pala tankolás a warriornak egy nagyon gyenge utánzata. Iszonyúan hiányzott a mobilitás (charge) és a spamelhető dolgok. A palának még GCD-n sincs spamelhető dolga, a warriornak meg GCD és swing timeren is van :) Az aggró amúgy jó, ha utánam kezdenek bele a DPSek akkor nem tudnak leszedni semmit, bosson 4-5K TPS kijön 78. szinten kék cuccban. Kicsit fájlalom, hogy az avenging wrath és az oh-shit gombjaim kizárják egymást, pedig pont akkor szeretnék nagyobb aggrót amikor egybehúzok 2-3 pakkot és pont akkor kellhet az oh-shit gomb is. Igen persze, a pala support kaszt, tetszenek a buffjai meg a hand of prot amivel megmenthetek valakit, meg cleanse, ilyesmi. De ha már tankolok akkor a tank képességek jobban izgatnak, mint a support.

Managond csak akkor van, ha két pull között meg kell állni és ezért leesik a DP és újratenni se tudom mert még CD-n van. Palatankban járatlanok kedvéért (1 napja még én is az voltam): a divine plea 1 perc CDvel működik, 15 másodpercig tölti a manát folyamatosan. Egy prot talent segítségével mindig újraindul 15 másodpercről az időzítője, ha megütök valamit. Ezért ha a pala chainpullol és nem felejti el feltenni a DP-t előtte akkor nem fog kifogyni, nekem legalábbis így max mana körül ketyegett ha sérültem és akkor is magasan maradt, ha nem.

A keybindeken sokat filóztam és próbáltam úgy beosztani, hogy amennyire lehet, a warrioréra hasonlítson. Ilyen eredmény született:

keybindwarriorpala
Gtaunthand of reckoning
alt-Gmocking blowrighteous defense
Ashield slamshield of righteousness
Wthunder clapconsecration

stb...
Láthatóan a hasonló funkciójú spelleket raktam egybe.

-- * --

Levezetésként mentem 2 randomot nagyrészt guildes csapattal (1-2 randomunk volt). Az első egy DTK volt, amit healerrel abszolváltam. Ildar tankolt, legagyamentebb tank akit valaha láttam. És az egyik legjobb is :) Amelyik healer már ismeri az előremegy miközben a srác megáll pár másodpercre, mert az ritka esemény. Persze egybehúzta az abos-zombis szobát, DPS lehúzott pár szart róla, mérsékelten dolgoznom kellett a party megtartásán. Ekkor megszólalt az egyik random szerzemény (kiderült hogy magyar volt): "Na itt se lennék healer". Én erre csak annyit mondtam hogy "könnyű!" :) Sajnos nagyon elszoktak az emberek a kihívástól, pedig akkor jó az élet, ha zajlik :) Mindenesetre a run végén mindenkinek az volt a véleménye, hogy ez kurvajó volt. 11 percnél esett össze Tarhonya a végén.

Utána hc UPt tankoltam, az elején volt egy 30sec lagspike, ott meghalt egy lock, de amúgy 13 perc alatt pucoltuk, az ilyen dolgokat szeretem kérem! Pár guildes arc nagyon megkönnyíti a pugolást.

Címkék:

2010-02-08

Miért?

Hosszú történet, de ismét befizettem az accomat. Kicsit pugolgattam, pár napja láttam egy 300-1100 dps között, de legtöbbször inkább 500 körül teljesítő retadint egy heroic UP-ban. Megnéztem a skill breakdownját, simán használt mindenféle skillt, nem csak kocsitámadást (gyk: autoattack). Akkor viszont nem értem, mit tudott elbaszni? A pala altom 71 körül járt legutóbb instában és akkor 1200-1400 overall dpseket tolt ki magából, 2-2.8K-ig felmenve aoe pullokon wrath alatt.
Gondoltam, megnézem most 76. szinten is, hogy mit tud a pala. Van rajtam heirloom vállas és axe, ami kb egy kékkel ér fel, tehát nem extra táp. A többi quest gear, némi kék de főleg zöld, valamint egy szép alchemy trinket. Olcsó gemeket és enchantokat használok, valamint persze az alchemy flaskot is, mert az ingyen van. (Gemem épp nincs, mert elfogytak rólam a socketes cuccok) Mivel nem vagyok teljesen hülye, utánanéztem a talent treekben illetve a neten, hogy a strength a legjobb statom, meg lassú fegyvert kell használnom. Kb ez a két dolog amire a geareléskor figyelek. Rendkívül bonyolult és talán már fél órát is foglalkoztam vele.

Kb fél éve nem játszottam ezzel a karival, azt se tudtam melyik gombom hol van. Konkrétan a divine stormot combat közben raktam ki action barra az első pullon.

Az első normál VH pug overallja ez volt:
Yipííí tank fölé ütöttem! Incredible!
2250 dps. Supportnak volt strength totem.

Továbbmentem DTKba, kifogtam egy atom szar warrior tankot devastate spammal, 0 db shout, reflect, shieldslam vagy revenge. Pedig még a nevében is benne volt a tank szó. Szóval gyakran tankoltam helyette, meg óvatoskodtam és Novos meg a főboss is lehúzta az overallt, de még így is 2K felett:
Support talán csak a sunder volt, a shammy ele volt és nem rakott str totemet asszem.

Aztán ismét kaptam egy VH-t, még rosszabb tankkal, a tank sebzésének 10%-a retri aura volt. Ez asszem beszédes. Szinte mindent lekaptam róla legkésőbb félúton akárhogy vigyáztam. Itt gyalázatos 1900 körüli overall jött ki a borzalmas tankaggró miatt és mert a tank skillesen kiteolta Xevozzt => 2 wipe... Viszont volt pár jó pull. Képzeljétek, már a harmadik instában fejlődtem. Rájöttem, hogy rövid 1-2 mobos pullokra jó a SoR, de 3-4es aoe pakkra a SoComm jobb lesz. Tehát sealt váltok a szituációnak megfelelően! Micsoda skill, nem? Így néz ki egy SoComm+avenging wrath egy 4es pullon zöld gearben (mégcsak nem is előtte raktam fel a socommot, hanem közben jöttem rá, hogy kéne és bazmeg hotkeyelve sincs):

Ez meg Erekem:

Manám soha nem fogyott ki (alchemy mellett nehéz is), dispeleltem feart meg polymorphot, hop-pal megmentettem egy DKt aki leszedte a bosst, salvát nyomtam magamra ha aggrógond volt (nem sokat segített), flasheltem magam ha valamit lehúztam és így tovább. Szóval próbáltam hasznos is lenni.

És akkor eljutunk oda, hogy kiderül, miért ez a post címe ami.

Szóval ha 76. szinten zöld-kék fosadék gearben, közel nulla játéktapasztalattal 2K+ overallt lehet hozni 3-4K burstökkel kevés supporrtal, akkor MI A FASZÉRT van tele az összes 80as heroic run ennek a 60-70%-át teljesítő emberekkel? MI A FASZT csinálnak azok játék helyett??? HOGY A FASZBA tudnak egy lvl76os karakter szintje ALATT megrekedni, akár full epic gearben is? ÉS MIÉRT?

Armory >>
(közben dingeltem + lett egy kék glove VHból, de a runok lvl76on voltak)

És most megyek aludni, sírva.

Címkék:

2009-12-16

Szívasd a slackert

Tegnap este 2 instára volt időm. Tank haverral (Somerhild) mentünk egy FoSt, sajnos a 3ból 2 dps gyászosan szar volt, az egyiket kivágtuk a 3. trashpull után. 1200-1300 dpses hunter, misdirt se használt, most komolyan... Nem tűrtük el. A lockot már nem hagyta votekickelni a rendszer a srácnak, én meg megsajnáltam és nem néztem meg, hogy nekem engedi-e. A hunter helyett jött egy nem sokkal jobb rugó, aki legalább a gearje miatt nem tolt brutális DPSt - és nem a tudása volt erősen hiányos, úgyhogy azzal nem volt probléma. Végülis elég simán befejeztük az instát.

Megjegyzem, FoS főbossa egyre jobban tetszik, rengeteg elkerülhető sebzés van benne, ami közül sokan nem ismerik a Lurker vagy Mimiron módjára körbepásztázó lézert, ami 5K-kat tickel 0.4 secenként :) Tiszta wasd fesztivál és aki meghal az magának vagy a DPSnek köszönheti. Vagy a lézerben állt, vagy a voidban, vagy a DPS nem állt le a sebzéssel mirror alatt, ami elég healelhetetlen ha mindenki jó DPSt tol. Szerencsére ez pugokban nem szokott előfordulni :)

A végén néztem, hol a faszban van a 2 frost emblemem, aztán rájöttem, hogy hülye vagyok mert ez nem random volt, na akkor irány randomba ugyanazzal a tankkal. Hc UPt kaptuk, dd warrior, dk, lock. A lock egyből feltűnt, hogy kurvaszar, pedig full 219-245 epicekben van. (Most nézem, threat redu metája van, ROTFL) Gyakran 1K-t se tolt a trash pullokon, meg rangen kívül lemaradva álldogált (healerként a range finder aktív és azonnal feltűnik, ha valaki lemarad). Szóltunk neki ne slackeljen.
"De az én DPSem bossokra való!"
Uramatyám.
Első boss előtt ki akarta rúgni a haver, de a rendszer nem hagyta neki még mindig, biztos a fent említett kick miatt. Én meg úgy leszartam.
Svalan tolt 3200at, hát nem olyan szar az. Az utána levő pakkokon viszont 600 körül, az egyiket bevágtam party chatre, 1700 dpssel heal közben jól laposra vertem. Röhögtünk rajta, ő meg büszkén feszített, hogy mennyire jól megcsinálta! Legalábbis ha valaki egy ilyen helyzetben azzal válaszol, hogy "go me!" azaz "hajrá én!" azt nem tudom máshogy értelmezni, minthogy ezt kurvára megfelelőnek találja.
Gortokon ~3400 dps, so-so.
Igazán csak Skadinál és azután szemtelenedett el a gyerek, a legtöbb pullon semmit nem csinált, amikor a 2 mobos harpoonos pakkokra vártunk a Skadi melletti fülkében, meg se próbált DPSelni, meg is jegyezte:
"I don't even try to compete on trash"
...
Gondolkoztam, mi erre a megfelelő válasz, pl "én meg nem healelek warlockokat", de nem garantált, hogy meghalt volna a hátralevő részeken és amúgy is a partyval baszok ki ha nem healelem/reselem a gyereket mert akkor van kire fognia a nulla DPSt.

Az utolsó előtti pullnál csináltam ezt a shotot:


67 DPS bazmeg :D

Kurvára reméltem, ez neki a random dungeonja és a frostért jött. Nyomtam rá egy vote kicket, azonnal átment a javaslat és a csávó távozott a partyból. Gyakorlatilag az utolsó 3 percet nem hagytam neki végigslackelni, ez neki -3 badge és kezdheti elölről egy másik partyban, ha hagyják így faszt lógatni.
Azonnal lett helyette egy mage, 2 perc alatt befutott, ennyit mindenkinek megért, hogy ez a pofátlan paraszt ne kapja meg az extra badgeket 20 perc faszlógatás után.

Cross realm ignore nálam nem működik, márminthogy nincs ignore opció a target framen. Ag_UnitFrame van ami még nem 3.3 ready - legalábbis patch napon nem volt az és azóta nem néztem. Így kézzel írtam be a nevét: /ignore név-realm, így kell. Vagy a /ignore beírása után shift+balegér a srác nevére a chatlogban. Jó tudni, mert az ilyen gyökerekkel tényleg nem akarok többet egy instába kerülni. Az egy dolog, ha valaki béna és azért csinál szar dpst. De hogy valaki DIREKT szlekkel és még büszke is rá, azt nem tudom elfogadni és a jelek szerint a többi játékos sem.

Én kurvára nem akartam, hogy ez a blog az LFGn talált retardok gyűjtőhelyévé váljon, de sok érdekes nem történik velem a játékban, ezek az arcok viszont igencsak elrúgják a pöttyöst, nem lehet be nem számolni róluk.

Címkék:

2009-12-13

LFG teszt #2

Szívesen instáztam volna ismerősökkel, például Skavenékkel akik most migráltak / faction váltottak ide, megunva a hc raidelést :) De sajnos ők elfoglaltak voltak, ezért tegnap este folytattam az LFG tool tesztelését. Először pappal mentem randomba, ami persze Oculus lett. Kicsit megijedtem, mert mindenféle rémtörténeteket hall az ember a főbossnál történő wipeok számáról. Volt a csapatban egy friss DK aki még nem járt itt, de ennek ellenére némi pöcsölést meg mindenki másfele megy tovább típusú akciót leszámítva elsőre lement minden.

Prot warriorral is próbáltam az LFGt. Na ha healerrel gyorsan kapok csapatot random hcba (1-5 sec) akkor most ezt az időt osszátok el úgy százzal, ha ez egyáltalán lehetséges :) Fel se engedtem az egeret a join LFG gombról és már ott volt, hogy groupot kaptam. Strat CoS, ami nem rossz, csak 10 perc üresjárattal indul. Persze itt is voltak emberek akik nem ismerték az instát, de ez ugye nem egy bonyolult valami. Kövesd a tankot és mészárolj.
A DPS szánalmas volt, egyedül a cica druid csinált néha tűrhető számokat, de a többi istentelenül fos damaget tolt, messze damage és dps első voltam. Így is majdnem meglett a timed run, 50%-on ment a portálba a timed boss. Ha nem felejtünk el beszélni Művészhassal a gauntlet előtt akkor meglett volna.
Kétségtelenül elég ez az insta gond nélküli befejezéséhez, de azért lehetett volna szebb...

Na de most jön a legjobb! A 20-as hordás priestemmel is kipróbáltam az LFGt. Van egy "random classic dungeon" opció, azt használtam. Kicsit meglepett elsőre, hogy Deadminesba tett be (mivel az allis terület dungeonja), de végülis a szintnek megfelelt, meg hát eddig is lehetett ott hordával instázni, csak tán quest nincs rá, meg nem kézenfekvő az elérése nem allisok számára. Ez persze az LFG rendszerrel nem jelent gondot. 2-3 percet kellett várni, dps azonnal volt, tank csak lassabban. Természetesen heal szerepet kaptam. Ide is jutott pár kiakasztó arc.

A tankunk és a rugó hosszas várakozás után volt csak hajlandó belépni az instába, a rugó summonért esedezett. A tank bemondta egyszercsak, hogy 1 perc múlva jön, onnantól 10 másodpercenként számolt vissza, hogy "50 sec... 40 sec... 30 sec...". Ilyet még nem basztam. Tutira direkt csinálta.
A lockunk petje folyamatosan elmászkált a menekülő mobok után (ami nem baj, de azok után is amik még nem voltak combatban :D) és így elég gyakran adódott chainpull. Esett 3 kék kaszter loot az instában, ebből 2-t megnyertem, plusz trashből is vittem 1-2 zöld boet needdel, merthogy upgrade volt. A locknak ez nem tetszett, főleg az, hogy magas rollal nyertem pár dolgot, chatlog bevágások a tankunkon levő vállas screenshotja után.


Szóóóóvaaal rollhackelek, figyeljetek! (csak a lényeges részek maradnak bent és természetesen csak olyanra needeletem ami upgrade)

12/12 23:55:03.000 Sneed dies, you gain 446 experience. (+223 exp Rested bonus, +64 group bonus)
12/12 23:55:08.531 Mortificare has selected Need for: Gold-flecked Gloves
12/12 23:55:11.640 You have selected Need for: Gold-flecked Gloves
12/12 23:55:15.281 Need Roll - 44 for Gold-flecked Gloves by Mortificare
12/12 23:55:15.281 Need Roll - 93 for Gold-flecked Gloves by Khetti
12/12 23:55:15.281 You won: Gold-flecked Gloves
12/12 23:55:16.171 You receive loot: Gold-flecked Gloves.
12/12 23:55:19.890 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: CMON
12/12 23:55:22.312 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: damn
12/12 23:55:28.656 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: ^^
12/12 23:55:29.953 [Party] Rougia-Kazzak: ?

...

12/12 23:57:43.640 Need Roll - 37 for Buccaneer's Boots of the Owl by Mortificare
12/12 23:57:43.640 Need Roll - 83 for Buccaneer's Boots of the Owl by Khetti
12/12 23:57:43.640 You won: Buccaneer's Boots of the Owl
12/12 23:57:44.234 [Party] Rougia-Kazzak: anyone got damage done addone?
12/12 23:57:44.937 You receive loot: Buccaneer's Boots of the Owl.
12/12 23:57:47.359 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: OMG
12/12 23:57:55.703 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: SHE/HE WINS EVERY THING!!!!
12/12 23:58:05.671 [Party] Rougia-Kazzak: the priest:P
12/12 23:58:12.281 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: yeah
12/12 23:58:29.312 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: khetti, can i have the stass if it dropps?
12/12 23:58:30.203 [Party] Rougia-Kazzak: she just klicking need for everything:P

...

12/13 00:25:46.250 Captain Greenskin dies, you gain 422 experience. (+211 exp Rested bonus, +61 group bonus)
12/13 00:25:50.468 Mortificare has selected Need for: Emberstone Staff
12/13 00:26:06.843 You have selected Need for: Emberstone Staff
12/13 00:26:06.843 Need Roll - 18 for Emberstone Staff by Mortificare
12/13 00:26:06.843 Need Roll - 93 for Emberstone Staff by Khetti
12/13 00:26:06.843 You won: Emberstone Staff
12/13 00:26:08.078 You receive loot: Emberstone Staff.
12/13 00:26:09.171 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: plz let me
12/13 00:26:12.281 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: OMH ROLL HACK!!!
12/13 00:26:15.328 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: OMG!!!
12/13 00:26:26.000 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: she rolled of 90 on everything!!
12/13 00:26:39.953 [Party] Khetti: you make me laugh :D
12/13 00:26:40.453 Edwin VanCleef yells: Lapdogs, all of you!
12/13 00:26:48.515 Edwin VanCleef calls more of his allies out of the shadows.
12/13 00:26:52.328 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: but you have rolled over 90 on everything
12/13 00:27:44.546 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: no answer i take that as a yed ^^)
12/13 00:27:53.906 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: yes*

...

12/13 00:28:53.234 Cookie dies, you gain 422 experience. (+211 exp Rested bonus, +61 group bonus)
12/13 00:29:01.187 Mortificare has selected Need for: Cookie's Stirring Rod
12/13 00:29:03.250 You have selected Need for: Cookie's Stirring Rod
12/13 00:29:08.515 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: look when she wins again
12/13 00:29:10.546 Need Roll - 82 for Cookie's Stirring Rod by Mortificare
12/13 00:29:10.546 Need Roll - 18 for Cookie's Stirring Rod by Khetti
12/13 00:29:10.546 Mortificare won: Cookie's Stirring Rod
12/13 00:29:11.234 Mortificare receives loot: Cookie's Stirring Rod.
12/13 00:29:15.156 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: OMG I WOOON!
12/13 00:29:17.875 [Party] Khetti: omg roll hack! :D
12/13 00:29:20.250 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: seriously
12/13 00:29:25.031 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: how can that bee
12/13 00:29:39.921 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: she turned off the roll hack :D
12/13 00:30:08.968 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: wait khetti
12/13 00:30:13.343 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: come to me
12/13 00:30:30.203 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: can we make a deal
12/13 00:30:36.750 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: 1 g for the staff?
12/13 00:30:41.359 [Party] Zumrahs-Frostmane: lol
12/13 00:30:43.171 [Party] Khetti: :)
12/13 00:30:44.578 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: ^^
12/13 00:30:55.015 [Party] Zumrahs-Frostmane: lol no
12/13 00:30:56.265 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: P10X
12/13 00:31:01.421 [Party] Khetti: :D
12/13 00:31:05.265 [Party] Khetti: bb all
12/13 00:31:07.328 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: <(-_-)>
12/13 00:31:09.031 You leave the group.


Rég röhögtem már ennyit instában, remélem nem gondolta a komolyan a gyerek. Komolyan, ha nem egy ilyen "omg rollhack" hülyegyerek lett volna, akkor odaadom a lootokat, úgyse nagyon játszok ezzel a karival. De nem érdemelte meg, őszintén mondom :)

A végén egy kék tatyót kaptam a rendszertől, amiben volt egy kék back. Igen jó volt, de sajnos priestnek az agi-ap-s cucc nem bejövős. BOPos, úgyhogy shardoltam. De ha véletlen kaszter loot lett volna akkor igen jó is lehetett volna.

Tesztnek ennyi elég is azt hiszem. A következtetés:
- LFG tool iszonyú jó minden szinten
- A játékosok többsége iszonyú béna
- Némelyik még kifejezetten tufa is

Címkék:

2009-12-11

Nem viccelt

Komolyan tele van a faszom a sok retardálttal a PUGokban... Tegnapi csúcs HoR-ban:
A hunter egy throwing weapont akart elvinni. És komolyan gondolta. Eszem-faszom megáll.

Címkék:

2009-09-01

A legszarabb bossok

Az előző post mintájára jöjjenek akkor a leghitványabb bossok, ismét szigorúan SZVSZ :)

Az értékelési szempontok 10es skálán: 1) unalom 2) elbaszottság 3) idegesítőség

Firemaw és társai (BWL): Nem értem a mai napig, miért voltak oda az emberek BWLért, az első két boss volt ott fun, meg gondolom Nepha/Chroma. A köztük levő Broodlord meg a 3 sárkány valami kibaszott szar volt, kiemelném Firemaw-ot. Taktika: 2 tank precízen pozicionálva beáll egy ajtó mögé a bossal, hogy a tankra rálásson a healer de a boss már ne legyen LOSban. A tankokat cserélni kell az aggrófelező képesség miatt, miközben a raid ki/be ugrál LOSból hogy ne sebződjön túl sokat a stackelő debuff miatt. Kötözgetés, tökvakarás, dögunalom. Aztán meg ha az offtank elbassza a tauntot vagy resist van, szépen ráfordul a raidre és wipe. Ennek megelőzésére kb csak wandolni lehetett. Isteni volt. A meleenek még fire res is kellett ehhez a rakás foshoz. Igazából szerintem MC és BWL bossokat felsorolni nem ér, a Blizzard még itt tanulta csak, hogy kell raidet készíteni. Firemawot is csak azért vettem be a sorba, mert BWL-t annyira jónak tartotta a közösség nagyrésze. Nos, nagyon csúnyán tévedtek.
Unalom: 11, Elbaszottság: 6, Idegesítőség: 5 | Összesen: 7.33

Morogrim Tidewalker (SSC): Ez egy baszott nagy dwarf, ami giant típusú és nagy zöld buborékokat fingik. Pullkor vicces hangon mond valamit. Eddig tart a boss szórakoztató tulajdonságainak felsorolása. Előtte a világ egyik legidegesítőbb és legunalmasabb trashe van: murlock packok, amik olyan gyorsan futkároznak, hogy makró nélkül feljelölni őket több percbe telik, meg persze makróval se igazi, mert van több azonos nevű mob a pakkban, persze szinte egy pontban mozognak. "Most feljelölöm a második Tidewalker Warriort. Mondom a másodikat. Mondom a Warriort. Mondom a másodikat! Mondom a kurva anyád!" De rühellte ezt a részt mindenki. A boss maga tank&spank, brutális damage spikeokkal a tankon. Ráadásul pala offtank nélkül állati nehéz a kill, ami egy tök buta feltétel. Annyi izgalom volt benne, hogy hetente bizonyíthattam, valóban le lehet tankolni warriorral ezt a bosst :)
Unalom: 8, Elbaszottság: 9, Idegesítőség: 8 | Összesen: 8.33

Void Reaver (TK): Ezt elég jó móka volt tankolni az aggródropok miatt, meg lehetett mutatni, hogy mit tud az ember. Viszont minden más szerepkörben ez egy kibaszott trágyalé volt. Shadow priesttel egyszer voltam rajta, a következő gondok adódtak: nem lehetett nem lehúzni, az SP aggrója brutális volt BCben és a végén már simán 2 dottól is lejött. A rövid mind flay hatótáv miatt közel kellett állnom hozzá, de abból a távolságból a fasz gömböket amit dobált, nem lehetett rendesen lereagálni - igazából látni se. Előtte a trash unalmas és idegesítő szar volt, ezt beszámítjuk a bosshoz.
Unalom: 6, Elbaszottság: 8, Idegesítőség: 7 | Összesen: 7

Prince Malchezaar (Kara): Nem igaz, hogy taktikával meg lehetett nyerni ezt a bosst. Ez a boss szinte kizárólag a DPSről szól, a dobált infernalok elkerüléséhez minimális skill kell - amíg túl nem szaporodnak elégtelen DPS esetén. Akkor aztán csinálhatsz amit akarsz, NEM lehet minden esetben felállni úgy, hogy mindenki biztonságban tudjon tovább DPSelni. Legjobb esetben is meghal a tank ha p2 alatt sokat mozognia kell a healereknek. Persze a wow fórumokon mindig elmondta valamelyik okos, hogy mindig minden esetben lehet biztonságosan helyezkedni ezen a bosson. Észrevettétek már, hogy a fórumokon mindig mindenki 10000 dps-t tol, csukott szemmel solozza Illidant, aztán mikor belogolsz, az emberek fele járni se tud? A bossra visszatérve: természetesen mindig minden Kara raidben voltak olyan ügyifogyik akik képtelenek voltak kifutni a novája elől, vagy észrevenni hogy a fejükre esett egy infernal. P3-ban kiváló DPS mellett sem igazán lehetett meleeként túlélni és dpst is osztani. P2-ben a kezdő tankokon előfordultak healelhetetlen szituációk. Az egész úgy elbaszott ahogy van.
Unalom: 5, Elbaszottság: 10, Idegesítőség: 8 | Összesen: 7.67

Minden boss (Naxx25): Talán kicsit túlzásnak tűnhet, de akkor is meg kell tennem. A felújított Naxx iszonyatos bukás minden kicsit is tapasztalt raider számára. Jó, hogy azoknak is lehet sikerélményük, akik még sosem raideltek, vagy kifejezetten antitalentumok, de szerintem ők is jobban jártak volna egy picit keményebb és érdekesebb instával. Kezdjük ott, hogy ez az insta az eredeti Naxx40 lebutított változata, igen, le van butítva, pl Heigan és KT is eredetileg bonyolultabb csata volt, ráadásul 2 kiegészítővel, 20 talent ponttal és rengeteg alapvető mechanizmussal szegényebb volt a játék. Naxx40 pedig arra a szegényes skillkészletre készült, ami akkor a játékban benne volt. Kőkeményre is volt tuningolva. A 25fős verzióban pár boss van csak, ami kékes gearben és jópár béna játékossal problémát okozhat. Jól felszerelt és/vagy értelmes csapattal facerollolható az egész. Van benne egy kurva unalmas boss (Loatheb) ahol külön acsi van rá, hogy a spórák fel nem használásával még sokkal unalmasabbá tegyed. EPIC FAIL.
Mindezt tetézték azzal, hogy uszkve fél évig nem jött ki utána az új raid tier.
Unalom: 12, Elbaszottság: 8, Idegesítőség: 5 | Összesen: 8.33

Malygos (EoE): Bug bug hátán ez a boss, ilyet még nem láttam, hogy ennyi bug lett volna egy élesre kirakott bossban. Erről született már pár post ezen a blogon. Holy priest release bug, p2 random gibek, p2ben leszálló és targetelhetetlen boss, dupla lehellet, hadd ne ismételjem el. Mindezt megkoronázza a p3, ami a játék 2D-re készült felületével igazán kínszenvedés, a drake képességek optimális használata pedig a kinti daily questtel gyakorolva sem válik egyáltalán egyértelművé, hiszen az ottani célpontok meghalnak 10sec alatt, nincs mód kitapasztalni a dot stackelés hatékony módját...
Nagyon sajnálom, hogy ilyen szörnyű pontszámokat kell adnom erre a bossra, ami pedig rendkívül ötletesnek és egyedinek indult, de útközben valahol eltévedt.
Unalom: 5, Elbaszottság: 12, Idegesítőség: 12 | Összesen: 9.67

2 underbog lord (UB főboss előtt, pre-nerf): Iiigen ezek nem bossok, de ezek voltak az insta legnehezebb részei. 12-13K hp körül voltak a kék geares prot warriorok forti buffal a BC elején, ezek a fostaligák meg 8-9K körül ütöttek ÉS a sebzésük úgy 10 másodpercenként egyre csak nőtt kb 10%-kal. A legnagyobb healeket spamelve is csak akkor maradt életben a tank, ha volt pár szerencsés heal crit és/vagy tank dodge, ellenkező esetben wipe és 5-6 perces corpse run. Shield wallt tartogatott ide a tank, de az a 30 perces CD miatt csak az egyik mobot tette könnyen megoldhatóvá. Nerf után elég jól ölhetők lettek, addig viszont iszonyatos mennyiségű időt basztunk el rajtuk. Kárpótlásul az utánuk következő boss is igazán "jó" volt. Berinek jártunk ide vagy 20x a kibaszott dps vállasért, úgy saccolom 10-15 órát basztunk el összesen ezekre a trashmobokra az életünkből. Annyi jó volt benne, hogyha véletlen elsőre átmentünk mind a kettőn akkor volt örö é bódottá.
Unalom: 10, Elbaszottság: 10, Idegesítőség: 8 | Összesen: 9.33

High Warlord Naj'Entus (BT): Nem egy összetett harc az biztos. Problémák vele:
- Pull előtt kb 10 perc taktikaismertetés minden alkalommal annak a pár embernek aki még nem volt itt. Ezt egyébként sose fogom megérteni, hogy az emberek miért basznak elolvasni a taktikát olyan bossról is, amit a guild már mondjuk legalább 1 hónapja leölt?...
- További 10 perc mire minden healer beáll úgy, hogy elér minden csapattagot megfelelően heallel, de mégis eléggé szét vannak szóródva.
- Bubi fázisban XY nem találja a tüskét a zsákjában és mivel baszott makrót is csinálni, így a boss felgyógyul.
- Bubi fázisban XY túl gyorsan megtalálja a tüskét a zsákjában és felrobbantja az egész raidet még mielőtt a RL szólna, hogy most mehet a tüske.
- Meleevel elhelyezkedni úgy, hogy senki ne sebezze feleslegesen a környezetét, no az fájdalmas.
Unalom: 10, Elbaszottság: 5, Idegesítőség: 6 | Összesen: 7.67

És a végére 3 olyan boss, amik élvezhetősége részben a mi hibánk is, de leszarom, sok kellemetlen percet/órát okoztak.

Emalon meleevel (VoA): Egyszerű boss, egész addig simán csak uncsi, amíg nem mész oda melee DPSsel. Azzal így néz ki az egész:
1) jaj aoet kasztol, kifutás
2) jaj overload, átfutás a terem túlfelére
3) add meghalt, futás vissza a bossra
Innentől ld 1-es lépés. Meleevel rég éreztem magam ilyen feleslegesnek. Nem volt senki a tesztelők között, aki megmondja a designer csapatnak, hogy ez a csata meleevel kb olyan élvezes, mint sajtreszelővel faszt verni? Persze, biztosan lehetne jobban maximizálni a meleevel bosson töltött időt, pl ha overgeareljük akkor 1 tankkal fogni az egészet 1 pontban... De sose élt addig, hogy másféle taktikát is kipróbáljunk és ami bevált, minek változtatni?...
Unalom: 7, Elbaszottság: 10, Idegesítőség: 7 | Összesen: 8

Faction Champions (ToC25): Ez a pvp boss az új instában. Volt szerencsém rajta wipeolgatni, úgy olvasom elég egyszerű a taktikája, ha az megvan, easy. Mindenesetre a legszigorúbban ellenzem, hogy PVE raid contentbe pvp content imitációja kerüljön, vagy 3D-s járművezés :) Az is meghozta a kedvem ehhez a bosshoz, hogy többször úgy verték szét szegény priestemet 2sec alatt, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Azért nem játszok arénát, mert idegesít, mert utálom és mert leszarom. Egész más képesség kell a pvehez mint a pvphez, utóbbi meg nem érdekel. Miért kényszerítenek arra, hogy ilyen szarral foglalkozzak?
Unalom: 7, Elbaszottság: 10, Idegesítőség: 10 | Összesen: 9

Servant Quarters (Kara): Fogadjunk, azt se tudod a neve alapján, hogy mi a fasz ez - íme az elbaszottság legbiztosabb jele! Kara bejáratánál volt egy másik irány is, nem csak Attumen. De arra a másik irányba valamiért soha senki nem ment. No nem teljesen senki, mert pl én is voltam párszor, amikor még azt hittük, van arra valami fontos. De csak ezt találtuk: pár atom idegesítő trashpakk, aggródroppal, iszonyatosan rövid repop timerrel és a végén 3 random boss közül egy. A bossok random tulajdonságú epiceket dobtak, pl shadow res clothot. Bossnak nevezni túlzás őket, ilyen tank&spank féle valamik voltak. Azt hiszem a repopjuk 15-30 perc között volt és Maidenhez volt kötve :D Valamiért ebből az irányból próbáltunk Maiden felé progresselni, hát az se volt egyszerű történet, ott és akkor majdnem abba is hagytam a raidelést.
Unalom: 10, Elbaszottság: 10, Idegesítőség: 8 | Összesen: 9.33

A legszarabb bossok pedig a lista alapján:
1) Malygos [9.67]
2) Servant Quarters [9.33]
3) Underbog lord prenerf [9.33]
4) Faction Champions 25 [9]
5) Naxx25 [8.33]

Címkék: ,

A legjobb bossok

Holnap reggeltől nincs accom, lehet fogadásokat kötni meddig bírom wow nélkül :D

Azért a blog megyegetni fog, tudok írni rengeteg baromságot játék nélkül is. Elsőként arról írnék, hogy melyik bossokat tartottam a játékban a legjobbnak azok közül amiket láttam a maguk idejében (azaz nem 10-20 szinttel fentebb vagy a 3.0.2-es rommánerf patchben).

Előszöris, hogy tudjuk mi a választék, a következő bossokat láttam/öltem (5 fősöket nem említve):
Classic: MC full, BWL a 3 sárkányig, AQ40 első boss, AQ20 full, ZG full. Az outdoor sárkányokból talán 2-t láttam.
BC: Illidant és SWPt csak 3.0.2 után láttam, a többi megvolt az outdoor bossok kivételével.
LK: Naxx25 full, EoE, OS, VoA, Uld full, Uld10 hard modeok Yogg és Vezax kivételével, Coliseum a pvp bossal bezárólag.

10-es skálán értékelem is a bossokat ötletesség, feszesség (tuningolás pontossága) és szórakoztatóság szempontjából.

Razorgore (BWL): Ő volt az insta első bossa, szerintem a maga idejében jellemző "tankold és decursölj" bossokhoz képest egy remekmű volt. A rengeteg spawnoló add kezelése akkor se lett volna kézenfekvő feladat, ha egy 40es raidnek nem csak 20 kompetens tagja lett volna. Ennyire szerteágazó taktikát aztán egészen az insta főbossáig semelyik másik boss nem igényelt. A feladat kb ez volt:
- Az orbok használatával MCzni a bosst, azzal a tojásokat szétverni
- A falakból előmászó kaszter orkokat DPSelni (4 sarokban 4 csapattal) illetve a melee orkokat körbe kiteolni hunterrel vagy warriorral, aggrót tartani rajtuk különben a healerek megdöglenek
- Asszem dragonkinek is spawnoltak, azokat is külön be kellett tankolni
- Ha minden tojás meghalt, a bosst tankcserés taktikával leölni, mert az aggróelsőt a conflag időnként kivonta a forgalomból
Ötlet: 6, Feszesség: 8, Fun factor: 8 | Összesen: 7.33

General Rajaxx (AQ20): Razorhoz hasonló csata, abból a szempontból, hogy addok tömegét kell kezelni. A boss előtt 7 nagy hullámban érkeztek a mobok. Minden pakkban volt 1 miniboss, speciális képességgel, pl 1 kiszemelt játékosra uszította az addjait, vagy aoe damaget tolt, esetleg megnőtt és bazi nagyot ütött (gyors dispel kellett). Maga a boss volt a 8. hullám, knockbackelt, aggrót dobott és néha felezte a teljes raid hpját. A primitív tankolási eszközök miatt igazi kihívás volt kezelni az addok tömegeit, gyakran egyes mobtípusokra nem is jutott tank, a dpsnek kellett kiteolás közben leölnie őket. A hullámok elején a manapotikkal, bandageléssel vigyázni kellett, ha valaki nem akarta magára rántani a teljes pakkot. Mi ide kék-zöld és ZG gearben jártunk anno. Akár 20 percig is elhúzódó, izgalmas csata volt.
Ötlet: 7, Feszesség: 7, Fun factor: 9 | Összesen: 7.67

Baron Rivendare (Strat UD): Igen, nem tévedés. Nagy kedvencem Baron, annak idején mageval játszottam és az a boss igencsak azon múlt, hogy van-e egy jó mage a csapatban, aki a csonti aoe-t rendesen lekezeli anélkül hogy OOM lenne a csata végére. Mert ha a dps elfogyott akkor a healer nagyon gyorsan OOM lett és wipe. Ötletes, de egyszerű és jól tuneolt csata volt. Nem mellesleg nagy kedvencem volt Strat UD, healeltem egyszer egy Baron runt lvl58-as priesttel... Az epic volt :)
Ötlet: 6, Feszesség: 8, Fun factor: 9 | Összesen: 7.67

Tribute run (Dire Maul): a classic nagy durranása volt a DM tribute run (eredetileg is allisoknak DiM!), aminek lényege az volt, hogy 1 bosst se öljön meg a csapat a főboss előtt. Mindegyik bosst ki lehetett cselezni valahogy: csapdával, kikerüléssel, álruhával. Nagyon vigyázni kellett végig, hogy senki ne húzzon be semmit, főleg ne a bossokat. A csaták egyszerűek voltak, de a lopakodós akció és a sok kikerült patrol miatt folyamatosan volt miért izgulni.
Ötlet: 9, Feszesség: 5, Fun factor: 10 | Összesen: 8

Gruul (Gruul's Lair): Meg kell mondanom, ez az egyik legegyszerűbb boss a játékban, de mégis nagyon kedvelem. Amennyire egyszerű, annyira el lehet baszni, ha a csapat nem képes villámgyorsan megfelelően szóródni shatterkor. A másik kihívás, hogy megfelelő DPSt toljon ki a csapat, különben előbbutóbb a tankok kilapulnak a boss alatt. Tankoltam, melee dps, ranged dps és healer is voltam ezen a csatán, mindegyik jó móka volt, bár a kedvencem a tankolás volt, amikor az eldobás alatt még a levegőből visszaintercepteltem a bossra. Az a trükk mindig felvidított :) Aztán shatter után lehetett izgulni, hogy a healerek időben beérjenek még valami heallel.
Ötlet: 6, Feszesség: 7, Fun factor: 8 | Összesen: 7

Netherspite (Karazhan): Szerintem a legjobb boss volt az instában, legalábbis az első pár alkalom nagyon jó móka volt, ahogy észben kellett tartani (és megérteni) ki mikor melyik sugárba áll. Aztán ha valaki meghalt, akkor rögtönözni valamit, az is izgalmas volt. Jópofa volt a 2K+ dps shadow priesttel a kék sugárban állva, meg a kék sugár végetérése után is tartó sebződésnövelő is okozott meglepetést :) (30K SW:D visszaütés) Ezen a bosson nagyon egyértelműen látszott, hogy ki reménytelen (nem tudja felfogni a sugárba állás rendjét és módját), vagy ki rendkívül jó játékos (tudta, hogyan hozza helyre a sugár-rotációt ha 1-2 ember meghalt valami miatt).
Ötlet: 10, Feszesség: 7, Fun factor: 8 | Összesen: 8.33

Shade of Aran (Karazhan): Ez volt az a boss, amit egy BC beta videóban láttam holy priest szemszögből és meggyőzött arról, hogy holy priestet indítsak. Nem viccelek :) Annyira teteszett a csata dinamikussága, hogy kedvem lett kipróbálni, milyen lehet ilyen körülmények között healelni. Meg kell mondjam, tényleg olyan szórakoztató volt itt healelni, mint ahogy azt elképzeltem. Soha nem mozdultam be flame wreathbe semmilyen karakterrel, innen is csókoltatom akiknek rendszeresen sikerült :)
Ötlet: 9, Feszesség: 6, Fun factor: 9 | Összesen: 8

Kael'Thas Sunstrider (TK25): A BC Tier5-je nem sikerült valami jól, csomó unalmas és idegesítő boss volt itt. Bár volt pár, ami tank szemszögből érdekes volt, pl Hydrosst, Solariant és Alart kedveltem tankolni, Vashj is jó kihívás volt, de mégis semmi nem ért közelébe se Kael epikusságának. Az előtte levő unalmas, de legalább köcsög paraszt trash sokat rontott az élvezeti értéken, de a Kael csata megérte.
Egy boss, 50K pyroblastokkal, lebegéssel, 4 egyedi és kemény addal, lootolható időleges legendary fegyverekkel, szigorú DPS checkkel, nagyon összetett taktikával és rendkívül sok felelősségteljes feladattal bizony PURE WIN. A killen, de még a második killen is mindenkinek egekben volt a vérnyomása phase5-ben. Nem sok más boss volt képes így felpörgetni az embereket.
Ötlet: 10, Feszesség: 10, Fun factor: 10 | Összesen: 10

Archimonde (Hyjal): A T6 sem lett valami izgalmas, Hyjal kifejezetten csalódást okozott amikor bejutottam oda. Mérhetetlenül unalmas és végtelen trash pakkok, majd 1 tank&spanknál alig bonyolultabb boss... Ezekből 4 darab... Hát ezért kár volt görcsölni.
A főboss kárpótolt viszont, a killen hozta ugyanazt a bizsergető érzést, mint Kael. 25 embernek kellett el nem basznia 8-9 percen át a tüzek kerülgetését, a könnyek használatát. Itt is nagyon kijött, hogy ki a balfasz játékos, viszont itt sajnos ők folyton be is wipeoltatták a raidet teljesen üzemszerűen. Emiatt a tanulási folyamat rendkívüli idegesítő volt, viszont a kill kárpótlást jelentett. Tankoltam, aztán healeltem is. Utóbbi szórakoztatóbb volt, előbbi pedig kemény kihívás. Tankként 1.5 seces feareket hibátlanul stance dancelni nem volt egyszerű, miközben fenntartottam a bosson a debuffokat, magas aggrót is kellett produkálni és a healerekkel kommunikálni kellett, hogyha nagy gáz van, időben elnyomjak valami oh-shit gombot. Mellesleg a meleet is figyeltem, hogy nem állnak-e túl közel hozzám (eldobás miatt) illetve hogy ki mit basz el, mert sokszor nem tudtuk megállapítani, hogy aki először meghalt, az pontosan mit is kellett volna máshogy csináljon.
Ötlet: 8, Feszesség: 10, Fun factor: 8 | Összesen: 8.67

Maci run (ZA): Óóó, hát az egész BC legjobb raid contentje számomra egyértelműen a ZA maci run volt. Mivel nagyrészt T5 gearben voltunk csak, egész komoly erőfeszítést kellett tennünk a macirun sikeres teljesítéséhez. 11 mackót farmoltunk ki, én még a 11. run végén is állatira izgultam. Nincs a mai napig ehhez fogható, talán csak a Firefighter ennyire intenzív és feszes kihívás. Csináltam prot warriorként és shadow priestként (T4-ben! :D), utóbbival CDre kellett manapotizni trashen is, senki se sóherkedhetett a consumablekkal. És persze hányszor baszott pofán Akilzon meg Janalai, meg hányszor húzták le rólam, ha épp nem én voltam bent priesttel :) Destro lockunk itt halt meg egyszer 1 másodperccel a "ne aggódj, tudom mikor húzom le" mondata után Nalorakkon, volt rengeteg run amit wipe vagy félig wipe után hoztunk vissza reménytelen helyzetből. Hatalmas élmény volt az SP bonyolult dps "ciklusát" fenntartani Halazzin, miközben 1 másodperc alatt dispelelnem kellett a flame dotokat, mert a timeren nincs annyi idő, hogy bárki meghaljon egy dot miatt. Igazán próbára tett minket ez a kis event. Nem mellesleg ZulJin is egy kiváló boss volt.
Ötlet: 9, Feszesség: 11, Fun factor: 10 | Összesen: 10

Reliquary of Souls (BT): BTben asszem Illidan jó boss volt, de őt csak a nagy nerf után láttam, úgy is megszenvedtünk vele, de gyanítom a kiegészítő utolsó hónapjaiban senki nem volt igazán motivált, ez lehetett az oka.
RoSt viszont még eredeti állapotában láttam, kegyetlenül durva boss volt. Mind a 3 fázis egyedi kihívás elé állította a raidet, alapvető dolgokat változtatott meg, mint a heal/tankolás menete. Nagyon durva aggrót kellett tolni, pontosan megszakítani, odafigyelve, de kegyetlenül dpselni. Hatalmas pörgés volt ez a boss, az egyik legjobban kitalált kihívás volt BCben. Azért p3-ban mikor nem sikerült időben elégetni a rage baromat akkor tudtam ízesen kurvaanyázni az biztos.
Ötlet: 10, Feszesség: 9, Fun factor: 8 | Összesen: 9

Illidari Council (BT): A Frostshockon úgy jellemezték, hogy "az aoeből kiállás superbowlja", ami talán kicsit túlzás, de tény, hogy végig figyelni kellett több aoe-ra is, miközben a bossok kezelése sem volt annyira triviális. Biztos, hogy nerf nélkül is ment volna, de mivel a nerf előtti napokban értünk oda, fél órával raidend előtt, így csak a patch után feküdt le. Szórakoztató boss volt úgy is. A retripala addot tankoltam, illetve healeltem tankot, egyik se volt unalmas. Megemlíthetném még Bloodboilt meg Teront, mint jó bosst, de igazából inkább idegesítőek voltak, mint ötletesek.
Ötlet: 7, Feszesség: 6, Fun factor: 9 | Összesen: 7.33

Mimiron hard (Ulduar): Ez a boss hard és normál módban is igen szórakoztató, bár némi gyakorlattal a normál inkább unalmas a sok félperces roleplaying miatt. Nagyon jól kitalált fázisok, tökéletesen egyedi boss. A hard mode erre is rátesz egy lapáttal és létrehozza azt, ami VALÓBAN az aoeből kiállás superbowlja - kevés olyan boss van, ahol a meleenek akár egyszerre 4 aoera is figyelnie kell mozgás közben. (Aknák, shock blast, rakéták, lézer balázs) Mindeközben brutál DPSt is kell tolni és koordinálni cooldownokat, helyezkedést. Vicces, de ez és Flame Leviathan is kibaszott nagy unalmas faszságnak nézett ki a PTR videók alapján, de személyes látogatás után mindkét boss igen szórakoztató volt. Minimum 10/10-es boss.
Ötlet: 10, Feszesség: 10, Fun factor: 10 | Összesen: 10

Freya+3 (Ulduar): Normál módban egy ötletes boss, hard módban viszont igazán próbára teszi a teljes raidet. A szükséges DPS szintje és a targetváltások gyakorisága már önmagában is kiemelkedően bonyolulttá tenné, de a heal is hasonlóan kegyetlen, alig van szabad GCD a phase2-ig. WASD fesztivál, bokalefosós DPS és HPS versennyel karöltve, némi koordinációval. Az egyéni túlélési képesség is szépen próbára van téve. Mindemellett a környezet kifejezetten szép :)
Ötlet: 9, Feszesség: 10, Fun factor: 10 | Összesen: 9.67

Ezek alapján a legjobb 5 boss, amivel találkoztam:
1) Maci run [10]
2) Kael25 [10]
3) Mimiron hard [10]
4) Freya+3 [9.67]
5) RoS [9]

Az első 3-at a belefektetett tanulási idő és egyéni erőfeszítés mértéke szerint rendeztem.

Hirtelen ennyi jutott eszembe. Van jópár boss, amik majdnem ilyen jók, mint a felsoroltak, valamint szép listát lehetne csinálni a legszarabbakról is, amit valószínűleg meg is fogok tenni.

Címkék: ,

2009-08-13

Naxx 10 majdnem solo heal

Tegnap este volt egy Naxx10 badge run, gondoltam megyek, ha egyedül healelhetem ki + némi offheal beszáll ahol kell. A két hunter meg én voltam main kari, a többiek altok illetve "nyugdíjas" mainek voltak akik egyes Naxx bossokat még nem is láttak. A végére bejött 2 ember a mainjével, az is igaz :)
WoL >>
A tapasztalatok:
- Patchwerk: simán fenntartható volt a 2 alt tank, reaktív healek megoldották. Enragekor az offtankra raktam PSt, de az is csak a biztonság kedvéért ment. 3 perces Patchwerk 10 acsim se volt még, most lett. Pedig az egyik melee megölette magát pullkor.
- Grobbulus: erősen melee csapat volt, a végén kicsit elszabadultak az addok meg a méregfelhők, ott megizzadtam. Amúgy egy PWS kb megfogja a mutating poison procot, a tankokba se kellett nagyon heal, meg eljutott a boss a második kanyarig mire összeesett.
- Gluth: a retadin aki kiteolt most volt itt először, de ő jól csinálta, ellenben a hunterek egyike se rakott le lassítócsapdát, hiába kértük :D Így volt egy retardált wipe, de másodikra sima liba volt persze.
- Thaddius: itt az add fázisnál kellett offheal, a shadow priest shadow gearben healelgette a bal oldali tankot. Azt hiszem ha a tankok és a dps ki tudnának állni a rámpák tetejére, hogy alulról el lehessen érni őket akkor némi rohangálással solo healelhető volna ez a fázis. A boss fázis sima liba, úgy is ki lehetett healelni hogy volt némi polaritás elbaszás és valaki sebezte a népet maga körül.
- Noth: DPSeltem, de így is 80K hpval felteleportált, bassza meg! :D Kurvára komolytalan boss.
- Heigan: a disease leszedés elég mozgalmas volt, meg a tánc fázis alatt próbáltam hastelt flasheket berakni de nincs idő ott csak instantokra.
- Heigan utáni gauntlet: itt a tankok 2x hagytak meghalni mert csak futottak előre és nem tankoltak, kicsit ideges lettem, harmadikra ment. Ezt elég nagy kihívás volt kihealelni egyedül, majdnem a teljes raid sebződött és ráadásul elég durván.
- Loatheb: pws spam, a heal idő alatt poh illetve gheal a tankba. A végére azért elszabadult egy kicsit a raid damage, de nem tartott soká a boss, így nem volt gond.
- Anub: add offtankolva, boss lenyúkolva 89 sec alatt. Az addtanknak fájt. Nagyon.
- Faerlina: kb 10-15 másodpercig volt enragelve, akkor magamra PI és spameltem. Mama said acsim még nem is volt. Lolz.
- Maexxna: az egyik wrap alatt eléggé lement a tank, de más gond nem volt, asszem sikerült egy PSt betenni az enragelt wrap előtt közvetlenül. DBMem patch óta sajnos nem működik, így érzésre ment. Igen, majd teszek fel frisset :)
- Razu: persze nem tudták a tankok rendesen használni az addokat, így nem nagyon volt rajtuk shieldwall, az első meghalt, a másodikat éppcsak életben tudtam tartani amíg meg nem halt a boss. Full OOM lettem a végére, bár nem használtam el a fiendet. A raidet eltartja a PWS, meg 1-1 flash, nincs vele gond.
- Gothik: egy oldalas taktikát toltunk, így 1 healer belátja az egészet és simán ki is lehetett healelni. Semmi nem élt semeddig, így nem is volt sebződés, ez a lényege az egésznek :D
- 4HM: itt sajnos nem merte a raid megkockáztatni hogy 1 healeres legyen a setup így elöl egyedül voltam, hátul meg egy másik healer. Amúgy kb 2 PWS meg egy direkt heal ment el a Rivendare tankba amíg az első bosst lenyúkolták (3 mark) a bal sarokban. Ha hátrahúztuk volna a 2 mozgatható bosst, egyedül elérek mindenkit kis mozgással és solo heal megoldható lazán. A meteor sebzését a PWS elnyelte.
- Sapphiron: mehetett volna frost res nélkül, simán megoldotta a PWS spam meg némi flashelés az egészet, annyi bajom volt csak, hogy folyton rangen kívül állt valaki, emiatt blizzardok alatt kellett sétálgatnom meg ilyenek :) PoHot egyszer használtam, meg az egyik iceblock alatt eltoltam egy divine hymnt. Life draint nem szedte senki :D
- KT: itt a frost blast miatt kurvára nem árt egy offheal, úgyhogy itt is megkaptam a shammyt segítségnek. Amúgy elvileg fenntarthatok magamon PWSt végig és akkor a frost blastot túlélem. De nem kísérleteztünk, késő volt már.

A judgement of light kurva sokat segít, nem kell felhealelni az utolsó 1-2K hpkat, amiben a disc úgysem hatékony. Egyszer szívesen megpróbálnám offheal nélkül is. Nem sok nehéz helyzet volt, talán a 4HM előtti trash na meg ugye a Heigan utáni trash, azok fájtak.
Szomorú, hogy ilyen retardáltra van tuneolva az egész, 1 tierrel fentebb simán solo healelhető az insta. Karát is solo healeltem anno, de azt 2 tierrel fentebb és egy durva nerf után (3.0.2 patch, emlékszünk?).

Érdekelne mit tudok solo healelni Ulduar10-ben, tippre úgy a felét. Thorimra, Vezaxra, Mimire és Freyára biztosan nem árt 2 healer. Ignis, Council és XT erősen kérdéses, de a többiek 1 healerrel megoldhatók. Ja persze, Algalon nem :D

Címkék: , ,