2010-02-08

Miért?

Hosszú történet, de ismét befizettem az accomat. Kicsit pugolgattam, pár napja láttam egy 300-1100 dps között, de legtöbbször inkább 500 körül teljesítő retadint egy heroic UP-ban. Megnéztem a skill breakdownját, simán használt mindenféle skillt, nem csak kocsitámadást (gyk: autoattack). Akkor viszont nem értem, mit tudott elbaszni? A pala altom 71 körül járt legutóbb instában és akkor 1200-1400 overall dpseket tolt ki magából, 2-2.8K-ig felmenve aoe pullokon wrath alatt.
Gondoltam, megnézem most 76. szinten is, hogy mit tud a pala. Van rajtam heirloom vállas és axe, ami kb egy kékkel ér fel, tehát nem extra táp. A többi quest gear, némi kék de főleg zöld, valamint egy szép alchemy trinket. Olcsó gemeket és enchantokat használok, valamint persze az alchemy flaskot is, mert az ingyen van. (Gemem épp nincs, mert elfogytak rólam a socketes cuccok) Mivel nem vagyok teljesen hülye, utánanéztem a talent treekben illetve a neten, hogy a strength a legjobb statom, meg lassú fegyvert kell használnom. Kb ez a két dolog amire a geareléskor figyelek. Rendkívül bonyolult és talán már fél órát is foglalkoztam vele.

Kb fél éve nem játszottam ezzel a karival, azt se tudtam melyik gombom hol van. Konkrétan a divine stormot combat közben raktam ki action barra az első pullon.

Az első normál VH pug overallja ez volt:
Yipííí tank fölé ütöttem! Incredible!
2250 dps. Supportnak volt strength totem.

Továbbmentem DTKba, kifogtam egy atom szar warrior tankot devastate spammal, 0 db shout, reflect, shieldslam vagy revenge. Pedig még a nevében is benne volt a tank szó. Szóval gyakran tankoltam helyette, meg óvatoskodtam és Novos meg a főboss is lehúzta az overallt, de még így is 2K felett:
Support talán csak a sunder volt, a shammy ele volt és nem rakott str totemet asszem.

Aztán ismét kaptam egy VH-t, még rosszabb tankkal, a tank sebzésének 10%-a retri aura volt. Ez asszem beszédes. Szinte mindent lekaptam róla legkésőbb félúton akárhogy vigyáztam. Itt gyalázatos 1900 körüli overall jött ki a borzalmas tankaggró miatt és mert a tank skillesen kiteolta Xevozzt => 2 wipe... Viszont volt pár jó pull. Képzeljétek, már a harmadik instában fejlődtem. Rájöttem, hogy rövid 1-2 mobos pullokra jó a SoR, de 3-4es aoe pakkra a SoComm jobb lesz. Tehát sealt váltok a szituációnak megfelelően! Micsoda skill, nem? Így néz ki egy SoComm+avenging wrath egy 4es pullon zöld gearben (mégcsak nem is előtte raktam fel a socommot, hanem közben jöttem rá, hogy kéne és bazmeg hotkeyelve sincs):

Ez meg Erekem:

Manám soha nem fogyott ki (alchemy mellett nehéz is), dispeleltem feart meg polymorphot, hop-pal megmentettem egy DKt aki leszedte a bosst, salvát nyomtam magamra ha aggrógond volt (nem sokat segített), flasheltem magam ha valamit lehúztam és így tovább. Szóval próbáltam hasznos is lenni.

És akkor eljutunk oda, hogy kiderül, miért ez a post címe ami.

Szóval ha 76. szinten zöld-kék fosadék gearben, közel nulla játéktapasztalattal 2K+ overallt lehet hozni 3-4K burstökkel kevés supporrtal, akkor MI A FASZÉRT van tele az összes 80as heroic run ennek a 60-70%-át teljesítő emberekkel? MI A FASZT csinálnak azok játék helyett??? HOGY A FASZBA tudnak egy lvl76os karakter szintje ALATT megrekedni, akár full epic gearben is? ÉS MIÉRT?

Armory >>
(közben dingeltem + lett egy kék glove VHból, de a runok lvl76on voltak)

És most megyek aludni, sírva.

Címkék:

2010-01-13

Az heroicok tankolásárúl

Wow.com-on találtam egy cikket amivel kb egyet is értek, gondoltam meg is írom a saját verziómat. Szóval hogyan basszuk fel a tank agyát heroicokban?

1) AOE knockback: ez egy rendkívül praktikus dolog, ha jól használják, elszabadult mobokat helyre tud tenni, vagy végső esetben interruptolni. Ilyesmire ritkán van alkalom, viszont némi plusz sebzésért gyakran használják pug DPSek ezt a spellt (Csirke:Typhoon, Ele:Thunderstorm, Mage:Blastwave), természetesen glypheletlenül, knockbackelő verzióban. A probléma amit okoz: a tank nem tud aggrót építeni azon amit nem ér el, a melee dps nem tudja sebezni amit nem ér el, rosszkor végzett knockback pedig extra csapatokat tud behúzni. Ez utóbbi nagyon gyakran történt már meg amikor én tankoltam és kevés idegesítőbb dolog van nála. Warriorként nincs spamelhető vagy folyton földön álló aoe aggrógeneráló skillem, ezért ilyen esetben gyakran kénytelen vagyok elnyomni az aoe tauntot. Első esetben ez még segít, második esetben már általában CDn van és lehet élvezni az extra pakk pofonjait. Aki az általam tankolt csapatban AOE knockbackel tankolt mobot, azt figyelmeztetés után votekickelem. Ha ez nem válik be, in-combat azonnal leave party a soron következő aoe knockbacknál. Olvastátok már a sztorit.

2) Army of the Dead: előjönnek a kis zombeszok és tauntolgatnak mindenfélét. Ez egész hasznos lehet, ha pl az 1)-es pontban említett retardáltság miatt sikerül összehúzni több pakk mobot, de egyébként kb soha. Cleavelő, lehelő, farkaló mobok esetén pedig kifejezetten szopatja a partyt. Nem mellesleg a sok zombi eltérő pozíciója miatt összevissza mozog a boss az aotd miatt, ami a knockbackhez hasonlóan a tankolást és melee dpst megnehezíti a folyamatos range vesztés miatt. Eyges cica és rugó DPS képességek számára pedig elengedhetetlen, hogy hátulról üssék a célpontot, a taunt miatti folyamatos forgolódás ezt is ellehetetleníti. Ezek miatt el nem tudom képzelni hogy ez a spell valós partyDPS növekedést okozzon. Azt meg se említem, hogy tankként kurva frusztráló elveszteni a kontrollt a csata felett.

3) Fuss el a tank elől ha aggrót húzol. De tényleg. Én ugyan utánad nem megyek és érvényesül az aki hülye, haljon meg elv.

4) Húzz extra pakkot lehetőleg miközben a tank még elfoglalt az előző pakkal. A tankok csak arra vágynak, hogy kivegyék a kezükből az irányítást és extra pakkokat kelljen felszedniük amikor az aoe képességeik esetleg CDn vannak és/vagy nincs rage/mana.
Advanced változat a húzz kaszter pakkot, ez mégjobb, mert még oda is kell mennie a tanknak.
Szó se róla, semmi bajom azzal ha a dps húz, de lehetőleg csak 1 melee mobot egyszerre, át fogom tauntolni és hozzáadom az épp tankolt csokorhoz probléma nélkül. Egész pakkokat viszont nem lehet kényelmesen csatolni.

5) Ne használd a Misdirt és a Trickset. Minek az, azé van a tank, hogy ő csináljon aggrót, nem?

6) Ne várd meg, hogy odaérjek a pakkhoz és pozícionáljam mielőtt elindítod az AOEt.

7) Ne várd meg, hogy vajon csak 1 pakkot húzok vagy kettőt és rögtön indítsd az AOEt amint az első pakkhoz odaértem.

8) Ha a tank leáll megvárni a healer manáját, vagy valakit aki hátul lemaradt, ne fogd fel, hogy mi van, hanem baszogasd, hogy GOGOGOGO! Esetleg húzz is helyette, mert nyilván hülye szegény!

9) Sírj, hogy nincs manád miközben 80%-on vagy és csak egy könnyű trashpull következik. Komolyan, kurvára érdekel. Eleve a DPS manája érdektelen, max boss előtt várok miatta. Egyéb esetben le lehet ülni és inni amíg a többi 2 dps dolgozik a pullon, gyorsabban halad így.

10) Az örök klasszikus: a skull azt jelenti, hogy az a mob veszélyes, meg ne üsd véletlenül!

És most konstruktívabban: warrior tankolásba vissza kellett kicsit rázódnom több hónap szünet után, az új instákban volt pár dolog amit kihívás jól tankolni. Pár tipp:
- Intercept is használható defenzív stanceben már, ez hc HoRnál vagy chainpullnál jól jöhet. Ha a charge CDn van akkor intercept is megfelel. Hotkeyt kellett neki keresnem, mert eddig nem kellett, most viszont de.
- Ranged puskás mobok disarmmal meleezésre kényszeríthetők és ezáltal elhúzhatók tetszőleges helyre.
- AOE tauntot is hotkeyre tettem, egyrészt a hülyék miatt, másrészt 2-3 pakk egybehúzásánál vagy hc HoRban igen jól tud jönni.
- Shockwavet kaszter pakkon ne lődd el amíg meg nincs az első sikeres spell reflect. Stunolt kaszterek nem fognak aggrót lőni magukba :)
- Ugyanzért kaszter mobon ne revengelj amíg a reflect aktív, ha van improved revenge kirakva :)
A tankolás egyéb szabályai maradtak a régiek: nyomd a gombot mint süket a csengőt, ne feledd használni a shieldslamet és revenget amikor csak lehet. Mindig legyen shockwave egy nagyobb pull első másodperceiben. A DPS általában retardált, ezért a spell interruptokat neked kell megoldani.

Interruptról és reflectről jut eszembe a tegnap esti csúcs sztori: Devourer of Souls, hc FoS főbosson első mirror soulon elhalt a fadruid, összesen 23K healt tolt ki addig. Onnantól kb 90%-ról heal nélkül ment le a boss, shield bash + reflect megnyerte rendesen. Persze elment minden CDm, lifeblood, gotn, enraged regen, SW, LS. Aztán 150 HP körül fejeztem be, fogtam az engineer bicskát és reseltem vele a healert. Ez olyan epic sztori volt, amire évek múlva is emlékszik majd az ember, mert nem mindennap történik ilyen.

Emlékezetes marad az is, hogy hétfő óta frozen az accom, de ma éjjel 1-kor még simán be tudtam logoni :) Most egy darabig megint nem töltöm fel, IRL dolgom van, melóznom kéne egy kicsit, ha már szabadúszó lettem.

Címkék:

2010-01-04

LFG összefoglaló

A patch óta a priesttel és tankkal összesen legalább 50 PUG csapatban voltam, ebből talán 4-ből léptem ki, néhány feloszlott, a többi végigment többé-kevésbé gond nélkül. Priesten egy ideje megvan a 100, warriorral jelenleg 68 random embernél tart a pug-játékos számláló. Gyakran megyek 1-2 ismerőssel és vannak befejezetlen runok, úgyhogy az 50+ pugcsapat becslés biztosan helytálló.

Ennyi idő alatt a következő gondokat látom az LFG rendszerrel:

1) Igenis lehessen azt mondani random instára, hogy nem megyek oda. Annak semmi értelme, hogy egyes instákból (jellemzően Oculus) akár 5 ember is kilép azonnal ahogy bekerül, csak mert nem akar oda jönni, aki meg bevállalja az extra sokat vár a kilépők miatt. Annak ellenére, hogy kezdetben elfogadtam az Oculus csapatokat, lassan én is ott leszek, hogy azonnal kilépek onnan, volt ugyanis múltkor 60 perces run ahol nem csak Eregoson wipeoltunk... Ennél sokkal kevesebb idő a deserter debuff és van másik 80asom is arra az időre. Gondolom ezzel nem csak én vagyok így. Arról meg ne is beszéljünk, amikor valaki pl hc HoR első wavek előtti másodpercben lép le, tuti wipera kárhoztatva a csapatot, csak mert nem szereti azt az instát. Akkor lépjen ki azonnal, bassza meg.
Én pl szeretném hc CoTot eltörölni, 3-4 instánként azt kapom mindkét karival. Ha minden jól megy, 8 perc után jön az első wave és utána még van 5-6 percnyi felesleges RP és várakozás wavek között. A gauntletet tankolni rohadt idegesítő, nehéz kivenni hogy melyik az elit zombi az 50 nonelit között. Ennyire unalmas insta nincs még egy, raádásul ha a család miatt fel kell állnom a gép mellől akkor valszeg épp pull van és ezért problémás a játék otthagyása. Oculusba isten bizony járnék, ha olyan emberek volnának bent fixen akik nem bánják, hogy oda kell menniük. És ha választhatna az ember, hogy megy-e Oculusba, akkor garantáltam olyanok lennének bent akik önszántukból jöttek, tehát tudják mit csinálnak és sima run lesz. Addig viszont ezt is skipelni fogom szerintem.

2) A játékosok kb fele kibaszott buta béna szar, ezzel nem tudom lehet-e csinálni valamit, gondolom nem. Azonban tele vannak az insták teljesen gemeletlen, enchantolatlan nulla dpst toló majmokkal, szerintem a rendszernek egymással kéne összecsapatoznia az ilyeneket. Legalább 5 gem vagy enchant hiányzik max szintű karakterről? No problemo, csapatozzon a magafajtákkal, ne azokkal akik hajlandóak voltak némi erőfeszítést tenni a karakterükért.
Sokat segítene, hogyha insta végén vagy abból kilépéskor lehetne az ott játszó embereket értékelni egy 3-5 fokozatú skálán, hosszú távon ez egy jó jelzőértéke lenne annak, hogy ki jó meg ki nem jó csapattag. Ha a 30 napnál régebbi értékeléseket kidobná a rendszer, akkor lehetne javulni/romlani is és ismétcsak ez alapján össze lehetne párosítani a jelentkezőket, hogy szar a szarral, jó a jóval.

3) Fake tankok. Igen, szerintem annak, hogy a tankok kb 75%-a kibaszott béna, egyszerűen az az oka, hogy sose tankolnának, ha ezzel nem kerülnének be azonnal egy instába a jelenlegi rendszerben. DPSként 10-15 perc várakozóidő van, tankként max 30 sec, de jellemzően csak 1-3. Ezért van minden második csapatomban olyan tank aki abszolút szar aggrót csinál abszolút nevetséges geart viselve. Persze, jobb mintha kétszer ennyit kéne várnia mindenkinek tankra, de attól még ez komoly probléma.

És most zárásul pár horror sztori / jellemző lámaság / pár kellemesen meglepő eset azok számára akik nem olvassák a kapcsolódó VH fórumot :) Tankkal/healerrel vegyesen gyűjtöttem ezeket. Ez afféle PUG bingó alapanyag is lehet, ha úgy tetszik.

- hc OKban olyan csapat, hogy SENKI SEMMILYEN aoeból egyszer ki nem áll, acolyte pakkokon állnak a flamestrikeban, áldozós bossnak a thunderstormjában, ráadásul direkt enrageltettük acsi miatt, úgyhogy tikkelt vagy 15K-t...
- DPS húz, ha esetleg egy pár másodpercre várok healerre vagy másik DPSre, mert 0 manában vannak, akár már isznak is, vagy bőven rangen kívül vannak. DTK főbossát szinte 100%ban behúzza valaki amíg várok 5 másodpercet hogy mindenki a lépcső tetejére érjen.
- DPS behúz szándékosan extra pakkot vagy patrolt, miközben már tankolok egy pakkot, mert ez biztosan szórakoztatja valami módon. Mikor a harmadik eset után rákérdezek, hogy mégis ez mi a fasz, akkor "véletlen volt"... Egyszer az asszony hc CoT alatt akart velem veszekedni, 15 másodpercre megálltam 2 pakk között. Arra jöttem vissza, hogy a huntard volleyozza a következő pakkot, az állatira nem zavarta, hogy a tank kurvára nem tankolja azt. R-E-T-A-R-D
- DPS nem fogja fel, hogy nem egy pakkot akarok húzni egyszerre, hanem legalább kettőt és miközben a második pakkot szedném fel, az elsőt le-aoezi rólam.
- DPS nem vár az aoeval, még chargeolok amikor már megy az áldás a pakkra.
- DPS nem tudja, mi a fasz a skull, néha jelöl a tank skullt, annak oka szokott lenni. Gyakori az olyan paraszt aki direkt nem azt lövi.
- DPS, aki a gearjében levő potenciálnak a felét se tolja ki.
- DPS, aki trashen nem dpsel, mert ő a bossokra van (volt róla külön entry).
- Fadruidokból is kifogtam nagyon sok atom szar példányt, olyanokat akik folyamatosan healing toucholnak meg a hotokat fel se rakják amíg nincs 10-20K hp hiány a tankon.
- minden DPS a tank alatt.
- 1 vagy több DPS 200-800 overall között. Szefósok az ilyenek, vagy mi?
- palatank nem tart healaggrót.
- disc priest nem használ PWSt, nincs PWS glyphje és overallban az absorb a teljes healjének alig 10%-a. Ez normális esetben 5fős instában 50-70% kéne legyen, csak mondom.
- tank, aki nem olvas patch notet és panaszkodik hogy a PWS miatt nincs rage.
- healerként heal közben overallban vagy legalább egyes pakkokon túlDPSelek 1 vagy több "DPS"-t.
- fury warrior tauntolgat ezt-azt, nem tudni milyen okból, de bossokat is.
- army of dead bosson, amikor tankolok. Olyankor félreállok és /sigh.
- healer vagy DPSek meghalnak poison novában Icken.
- arms warrior csak a rajta levő PWS miatt éli túl a poison novát és azonnal 1K hpval visszafut a bossra, pontosabban egy a mögötti zöld tócsába. Több heal kell bele mint a tankba, de legalább nem is üt a tank fölé.
- fadruid nem képes kihealelni Garfrostot, már az első forge fázisban halnak meg a népek. True story tegnap estéről. Ugyanitt 15%-ról soloztam a bosst tankkal.
- DPS aoe knockbacket használ minden második pakkon. Jó esetben felszólításra abbahagyja.
- aoe knockback miatt +1 pakk bejön amikor TC és SW is cooldownol, meg esetleg aoe taunt is, egy előző pakkon történt ugyanilyen akció miatt.
- aoe knockback folytatólagos használata, miután szóltam, hogy nem kéne.
- tankolás közben elhagyom a partyt, mert még mindig megy az aoe knockback, pedig megmondtam, hogyha így folytatódik akkor kereshetnek új tankot. (tegnap este történt, ráadásul a kretén tolt 1700 overallt, érdemes megnézni az armoryját).
- DK vegyesen tank és dps gearben, plusz némi spellpower gear + teljesen értelmetlen talentezés. Armory
- hunter csodálkozik, hogy nem tud needelni throwing weaponra, pedig milyen jó upgrade lenne.
- hc PoSban feral druid kurvaszar DPS gearben BCs zöld gemekkel, maci formában 33K fortival, bokkal, tappanccsal és az 5% maxhpt adó PUG buffal. De végigmentünk. Nem viccelek.
- szintén hc PoS: pala tank pvp prot speccel, pvp gearben haste gemekkel, itt is végigmentünk, bár nehéz volt.
- shadow priest 232-245ös gearben, szarul gemelve, int trinketekkel 1000-1900 dps között ingadozik.
- hc OK: Elder Nadox vagy 4 perc alatt ment le mert a guardian addot a tank meg healer ölte csak, a DPS lőtte tovább az immune bosst... Sikítottam.
- tankként overallban első vagyok CoT hcban, de kihozzuk a draket.
- tankként overallban első vagyok CoT hcban, de még csak ki se hozzuk a draket.
- hc CoT tankolok, a healer szerint fussak előre végig a gauntleten (húzzam egybe), szerintem meg inkább nem akarok meghalni mert ő azt nem healeli ki mert tetű lassú és amúgy se tudom tankolni a pókokat úgy. A DPS viszont magára veszi a "run forward" utasítást és 3ból 2 azonnal meg is hal az általuk behúzott mobokon. A timed bosst így is elérjük, de 30%nál bemegy a portálba :)
- random idióta ragaszkodik hozzá, hogy acsizzunk, ráadásul valami bonyolultabbat akar csinálni vagy olyat amire a setup nem jó, pl Less Rabi interrupt és magas dps nélkül :D
- random idiótának már hárman, fejenként 2x mondják meg hogy NEM ACSIZUNK BAZMEG & STFU de csak azért is könyörög, -> ignore
- DPS szemből üti Anubot vagy Ingvart és a slam/pound megöli őt, miközben én tankkal kiállok belőle. (nem, nem fordítom rájuk a bosst)
- DPS nem fut ki Skadi WWjéből és meghal.
- hunterek kizárólag bosson, vagy ott se használnak misdirt. Ezt amúgy jobbfajta huntereknél is megfigyeltem, ez miért van? Ugyanez pepitában rugók és tricks viszonylatában.
- palatank aggrója annyira fos, hogy 3K dpses rugó vanish után másodszor is lehúzza a bosst.
- pala tank wisdom vagy command seallel tankol végig, DPt alig használ. Se manája, se aggrója.
- SP 3 mobra mind searel, 1K dps. Esetleg 2 mobra ugyanez, még rosszabb eredménnyel.
- 1 vagy 2 mobos pullon blizzard és rain of fire használatot észlelek.
- warrior "tank" 0-10 darab shieldslamet és revenget használ az egész insta folyamán. Ez amúgy a warrior tankok több mint 50%-áról elmondható.
- warrior tank nem használ HSt és cleavet.
- DPS panaszkodik, hogy a tank nonstop húz.
- hunter manabreaket kér.
- hc VH első guardianja 3x is idéz addot, minden DPS 600 körül van, a tank 1800. Gyorsan leavelem a csapatot miután megdícsérem a kurvajó DPSt.
- rendkívül retardált random csapat hc PoS barlangból kijön és kap "don't look up" acsit :O
- hc HoR pugban halál nélkül 6 perces acsival.
- bosson disc healelek, a teljes damaget úgy ahogy van kihealeli a PWS, 0-500 total damage taken az egész partynak összesen, mert a heroicok kemények.
- iszonyatos (Omghaxwtflol vagy hasonló szar) nevű warrior tank csomó ToC10 hard gearben... 52K buffed... Tankolni viszont nem nagyon tud, bizonyára tévézik :) Közben megtaláltam, épp dpstank gearben van, Armory
- RETARDS guildnevű DK kék gearben kitolja a 4K-t
- iszonyat szar és/vagy bunkó nevű (pl Deaddk vagy Fatbich) karakter normális DPSt tol és esetleg még értelmes megnyilvánulásokat is tesz, pl kedvesen elmagyarázza a taktikát az újoncoknak.
- frozen orbra needel valaki
- warrior tank devastate spammel tankol, shoutot könyörgés ellenére sem használ, kommunikációja abszolút nincs, a retardozásokra se reagál. Bot vagy unatkozó bérjátékos?

Hát ennyi jutott eszembe. A látszat ellenére én nem igazán bánom a szar DPSeket (összesen 2 embert votekickeltem DPS miatt és 2x leaveltem azért mert több DPS is túl szar volt), amíg azt nem látom, hogy felét tolják annak ami a gearjükben van és/vagy nincsenek gemelve, enchantolva. Örülök neki ha valakinek segítenek az emblemek vagy a lootok amit kiütünk. De a lustaság, butaság és paréjság akkor is megbocsáthatatlan bűn a szememben. És bőven látok ilyet sajnos.

Az egy dolog, hogy MOST a karakterek 80%-a overgeareli a heroicokat és legalább a healaggrót szinte minden tank megtartja, ezért a HCk könnyűek. Simán lemennek tök retard csapattal is az újakat kivéve. De ha ugyanez marad az átlagos értelmi színvonal meg hozzáértés a játékosok részéről akkor Cataclysmban lesz majd csúf pofáraesés, amikor a frissen 85ös emberek mennek majd random HCba és nem tudnak facerollolni mindent a hulladék teljesítményükkel.

Ne legyen igazam :P

2009-12-25

ICC25 + PoS pug élmények

Bekerültem szerda este a guild egy ICC25 runjára. DPS kellett, így megnéztem mit tud a shadow. Hát kurvajó. Sajnos Marrowgaron nem voltam, de a többi 3 bosson mind nagyon magasan végeztem a DPS listán, mondjuk Darkwhispernél meg Saurfangnál sokat dobott rajta, hogy nem kellett addoznom, míg a legtöbb másik kaszternek igen.
Deathwhisper: 6K #1 - volt egy hosszabb DPS stop p2 előtt.
Saurfang: 6.8K #4 - ez egy igazán összetett csata :D
Hajókázásnál recounton #3 voltam, de nem hiszem hogy az a csata bármire is jó benchmark.

Az kurvanagy volt, hogy Deathwhisper után nem tudtam mi fog történni :) Felmentem a lifttel, láttam hogy fel van markolva egy csomó mob, és combatban vannak, gondoltam lemaradtam a pullról, körbedotoltam, aztán vettem észre hogy csak NPCkkel csatáztak és jól behúztam az egészet :D Kurvára meghaltam, de legalább vicces volt :D

ICC nagyon tetszik eddig, nem túl bonyolult csaták, de ToCnál nehezebb és összetettebb, meg nem utolsósorban kb 50x hangulatosabb.

-- * --

És most PUG élmények #5913:

Szent szar, HC PoSban voltam megint a csizmáért de nem tudom megéri-e. Rég volt ilyen frusztráló élményem bárhol is.

A warrior tank buffolva 37K körül volt, ami nem olyan sok de nem is kevés, meg hát ha 33K hps druiddal (forti+bok+tappancs+luckofthedraw+maciform!!!) ment akkor ezzel is menni fog, nem? Azért facepalmoltam a 20 parrys meg 20 expertises gemeket nézve. Érthetett hozzá kurvára. Hihetetlen, de használt shieldslamet meg revenget is, meg alapvetően mindent, de itt véget is ér az előnyök hosszú sora. Elég szar aggrója volt és az aoe pakkokat különösen szarul fogta.

Adtak mellé egy 1700 DPS körüli "dps" warriort félig kékben (helló lfg gearcheck???), egy hasonló DPSű huntert és egy 4K+ huntert. Ha ő nincs, szerintem leléptem volna.

Viszont mind idióta volt, több wipe is volt:
1) a legnehezebb 2 groupot egybehúzták, lehetetlen volt kihealelni. Eleve az egyik kaszter mob végig engem lőtt +1 mob volt a nullDPS warrioron is
2) pár grouppal arrébb a fagyasztós pakkokon a DPS úgy gondolta hogy a 2 mark ellenére nem a kaszter mobokat öli először, hanem aoe. A tank meg nem állt ki a fagyasztó körből (NEM volt rootolva), kapott 2x7K frost sebzést meg vagy 5-6 3K pofont 2 sec alatt, úgy fogyott el azt se láttam mi a fasz van, recountból kellett visszanéznem. Inkább nem magyaráztam el nekik.
3) főbosson egyszerűen elfogyott a tank, mert a DPS nem tudott megállni a mark alatt, de legalább 3an folyamatosan benne álltak az aoeban és rájuk is időt kellett szakítanom. Meg ugye az kurvanehéz ám, hogy megnyomni a shieldwallt vagy last standet.
Misdirt csak bossokon tolt az egyik hunter. Minek is az.

Gondolom én voltam a szar healer, nyomták a "de nem kéne a tanknak meghalnia itten E" dumát... Ezzel mondjuk egyetértettem, de mást gondoltam a felelősség kérdéséről.
A cloth csizma nem esett persze, gondolom majd akkor esik ha van olyan aki rajtam kívül egyáltalán needelhet rá és majd jól elvesztem a rollt.

Tegnap is kurvaszar groupot kaptam PoSba, az első boss után le is léptem, igaz főként azért, mert a gyerek sírt és foglalkozni kellett vele. De valahogy nem bántam, ott is tiszta retard lowdps csapat volt, Garfrostnál végig stackelték ketten is a debuffot magukon, kifutkároztak mindenfele healrangeből egyszerre 3 irányba is, agyrém volt. A tanknak bazmeg akkora helyzetáttekintése volt hogy nem vette észre, hogy hátulról behúztunk egy teljes pakkot és senki nem üti az ő mobját, hanem az azokat tankoló DPS pala/dkt healelgetem és a maradék DPS is azokat a mobokat veri.

A legrosszabb az, hogy amikor ekkora kudarc embereket kapok magam köré, én is elkezdek elbaszni mindent, mert azt figyelem, hogy mit basznak el szerencsétlenek. Aztán meg ideges leszek és akkor meg azért.

Bónusz éjszakára: 850 overall DPSes DK ezt produkálta hc Nexusban az arcane bosson:
A pala se volt nagy szám, de bazmeg 444 DPS?...

2009-12-19

Quel'Delar questline

Ehe szerencsém volt ma délután! :)

12/19 14:34:27.343 You receive loot: Battered Hilt.

HC FoS trashből esett. Elvittem 95ös rollal, a DK megpróbálta megvenni. Árat nem mondott, csak hogy szerinte 20K-ért nem megy el liciten. De nem is érdekelt, nekem ez kellett, nem eladó. Pénzem van elég és tudok is csinálni még.

Belekezdtem a questvonalba, egész jó, csak kurva bugosak a térképen az NPC jelzések, folyton máshova akar küldeni, mint ahova menni kell.

A végén HoRban kell verekedni a karddal, ami mobként jelenik meg. Van ezzel egy bug, ha megidézed a kardot akkor onnantól nem fog elindulni a 10 waves boss event, szóval oboa. Jobb ha tudjátok, mert mi így jártunk és én voltam a hibás, hogy miért nem normálban csináltam, érted... Ugyan hol volt az leírva, hogy bugos ez a retek...

Na mindegy, ez is megvolt, aztán elvittem Sunwellbe, belemártogattam, volt egy kis roleplaying és máris az enyém ez a csoffadt sárkányfej. Illik hozzá az Ulduaros csörgő :)

2598 spellpower unbuffed, discen. Az nájsz. Vettem 2 T9 of the casual darabot még mellé, kell még egy a 4es bónuszhoz. Kinéztem még pár upgradet, évvégére ~2700 unbuffed meglesz.

Esett ez is, elvittem, de minek, discre szerintem szörnyen ótvar. Vagy nem?

2009-12-16

Szívasd a slackert

Tegnap este 2 instára volt időm. Tank haverral (Somerhild) mentünk egy FoSt, sajnos a 3ból 2 dps gyászosan szar volt, az egyiket kivágtuk a 3. trashpull után. 1200-1300 dpses hunter, misdirt se használt, most komolyan... Nem tűrtük el. A lockot már nem hagyta votekickelni a rendszer a srácnak, én meg megsajnáltam és nem néztem meg, hogy nekem engedi-e. A hunter helyett jött egy nem sokkal jobb rugó, aki legalább a gearje miatt nem tolt brutális DPSt - és nem a tudása volt erősen hiányos, úgyhogy azzal nem volt probléma. Végülis elég simán befejeztük az instát.

Megjegyzem, FoS főbossa egyre jobban tetszik, rengeteg elkerülhető sebzés van benne, ami közül sokan nem ismerik a Lurker vagy Mimiron módjára körbepásztázó lézert, ami 5K-kat tickel 0.4 secenként :) Tiszta wasd fesztivál és aki meghal az magának vagy a DPSnek köszönheti. Vagy a lézerben állt, vagy a voidban, vagy a DPS nem állt le a sebzéssel mirror alatt, ami elég healelhetetlen ha mindenki jó DPSt tol. Szerencsére ez pugokban nem szokott előfordulni :)

A végén néztem, hol a faszban van a 2 frost emblemem, aztán rájöttem, hogy hülye vagyok mert ez nem random volt, na akkor irány randomba ugyanazzal a tankkal. Hc UPt kaptuk, dd warrior, dk, lock. A lock egyből feltűnt, hogy kurvaszar, pedig full 219-245 epicekben van. (Most nézem, threat redu metája van, ROTFL) Gyakran 1K-t se tolt a trash pullokon, meg rangen kívül lemaradva álldogált (healerként a range finder aktív és azonnal feltűnik, ha valaki lemarad). Szóltunk neki ne slackeljen.
"De az én DPSem bossokra való!"
Uramatyám.
Első boss előtt ki akarta rúgni a haver, de a rendszer nem hagyta neki még mindig, biztos a fent említett kick miatt. Én meg úgy leszartam.
Svalan tolt 3200at, hát nem olyan szar az. Az utána levő pakkokon viszont 600 körül, az egyiket bevágtam party chatre, 1700 dpssel heal közben jól laposra vertem. Röhögtünk rajta, ő meg büszkén feszített, hogy mennyire jól megcsinálta! Legalábbis ha valaki egy ilyen helyzetben azzal válaszol, hogy "go me!" azaz "hajrá én!" azt nem tudom máshogy értelmezni, minthogy ezt kurvára megfelelőnek találja.
Gortokon ~3400 dps, so-so.
Igazán csak Skadinál és azután szemtelenedett el a gyerek, a legtöbb pullon semmit nem csinált, amikor a 2 mobos harpoonos pakkokra vártunk a Skadi melletti fülkében, meg se próbált DPSelni, meg is jegyezte:
"I don't even try to compete on trash"
...
Gondolkoztam, mi erre a megfelelő válasz, pl "én meg nem healelek warlockokat", de nem garantált, hogy meghalt volna a hátralevő részeken és amúgy is a partyval baszok ki ha nem healelem/reselem a gyereket mert akkor van kire fognia a nulla DPSt.

Az utolsó előtti pullnál csináltam ezt a shotot:


67 DPS bazmeg :D

Kurvára reméltem, ez neki a random dungeonja és a frostért jött. Nyomtam rá egy vote kicket, azonnal átment a javaslat és a csávó távozott a partyból. Gyakorlatilag az utolsó 3 percet nem hagytam neki végigslackelni, ez neki -3 badge és kezdheti elölről egy másik partyban, ha hagyják így faszt lógatni.
Azonnal lett helyette egy mage, 2 perc alatt befutott, ennyit mindenkinek megért, hogy ez a pofátlan paraszt ne kapja meg az extra badgeket 20 perc faszlógatás után.

Cross realm ignore nálam nem működik, márminthogy nincs ignore opció a target framen. Ag_UnitFrame van ami még nem 3.3 ready - legalábbis patch napon nem volt az és azóta nem néztem. Így kézzel írtam be a nevét: /ignore név-realm, így kell. Vagy a /ignore beírása után shift+balegér a srác nevére a chatlogban. Jó tudni, mert az ilyen gyökerekkel tényleg nem akarok többet egy instába kerülni. Az egy dolog, ha valaki béna és azért csinál szar dpst. De hogy valaki DIREKT szlekkel és még büszke is rá, azt nem tudom elfogadni és a jelek szerint a többi játékos sem.

Én kurvára nem akartam, hogy ez a blog az LFGn talált retardok gyűjtőhelyévé váljon, de sok érdekes nem történik velem a játékban, ezek az arcok viszont igencsak elrúgják a pöttyöst, nem lehet be nem számolni róluk.

Címkék:

2009-12-13

LFG teszt #2

Szívesen instáztam volna ismerősökkel, például Skavenékkel akik most migráltak / faction váltottak ide, megunva a hc raidelést :) De sajnos ők elfoglaltak voltak, ezért tegnap este folytattam az LFG tool tesztelését. Először pappal mentem randomba, ami persze Oculus lett. Kicsit megijedtem, mert mindenféle rémtörténeteket hall az ember a főbossnál történő wipeok számáról. Volt a csapatban egy friss DK aki még nem járt itt, de ennek ellenére némi pöcsölést meg mindenki másfele megy tovább típusú akciót leszámítva elsőre lement minden.

Prot warriorral is próbáltam az LFGt. Na ha healerrel gyorsan kapok csapatot random hcba (1-5 sec) akkor most ezt az időt osszátok el úgy százzal, ha ez egyáltalán lehetséges :) Fel se engedtem az egeret a join LFG gombról és már ott volt, hogy groupot kaptam. Strat CoS, ami nem rossz, csak 10 perc üresjárattal indul. Persze itt is voltak emberek akik nem ismerték az instát, de ez ugye nem egy bonyolult valami. Kövesd a tankot és mészárolj.
A DPS szánalmas volt, egyedül a cica druid csinált néha tűrhető számokat, de a többi istentelenül fos damaget tolt, messze damage és dps első voltam. Így is majdnem meglett a timed run, 50%-on ment a portálba a timed boss. Ha nem felejtünk el beszélni Művészhassal a gauntlet előtt akkor meglett volna.
Kétségtelenül elég ez az insta gond nélküli befejezéséhez, de azért lehetett volna szebb...

Na de most jön a legjobb! A 20-as hordás priestemmel is kipróbáltam az LFGt. Van egy "random classic dungeon" opció, azt használtam. Kicsit meglepett elsőre, hogy Deadminesba tett be (mivel az allis terület dungeonja), de végülis a szintnek megfelelt, meg hát eddig is lehetett ott hordával instázni, csak tán quest nincs rá, meg nem kézenfekvő az elérése nem allisok számára. Ez persze az LFG rendszerrel nem jelent gondot. 2-3 percet kellett várni, dps azonnal volt, tank csak lassabban. Természetesen heal szerepet kaptam. Ide is jutott pár kiakasztó arc.

A tankunk és a rugó hosszas várakozás után volt csak hajlandó belépni az instába, a rugó summonért esedezett. A tank bemondta egyszercsak, hogy 1 perc múlva jön, onnantól 10 másodpercenként számolt vissza, hogy "50 sec... 40 sec... 30 sec...". Ilyet még nem basztam. Tutira direkt csinálta.
A lockunk petje folyamatosan elmászkált a menekülő mobok után (ami nem baj, de azok után is amik még nem voltak combatban :D) és így elég gyakran adódott chainpull. Esett 3 kék kaszter loot az instában, ebből 2-t megnyertem, plusz trashből is vittem 1-2 zöld boet needdel, merthogy upgrade volt. A locknak ez nem tetszett, főleg az, hogy magas rollal nyertem pár dolgot, chatlog bevágások a tankunkon levő vállas screenshotja után.


Szóóóóvaaal rollhackelek, figyeljetek! (csak a lényeges részek maradnak bent és természetesen csak olyanra needeletem ami upgrade)

12/12 23:55:03.000 Sneed dies, you gain 446 experience. (+223 exp Rested bonus, +64 group bonus)
12/12 23:55:08.531 Mortificare has selected Need for: Gold-flecked Gloves
12/12 23:55:11.640 You have selected Need for: Gold-flecked Gloves
12/12 23:55:15.281 Need Roll - 44 for Gold-flecked Gloves by Mortificare
12/12 23:55:15.281 Need Roll - 93 for Gold-flecked Gloves by Khetti
12/12 23:55:15.281 You won: Gold-flecked Gloves
12/12 23:55:16.171 You receive loot: Gold-flecked Gloves.
12/12 23:55:19.890 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: CMON
12/12 23:55:22.312 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: damn
12/12 23:55:28.656 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: ^^
12/12 23:55:29.953 [Party] Rougia-Kazzak: ?

...

12/12 23:57:43.640 Need Roll - 37 for Buccaneer's Boots of the Owl by Mortificare
12/12 23:57:43.640 Need Roll - 83 for Buccaneer's Boots of the Owl by Khetti
12/12 23:57:43.640 You won: Buccaneer's Boots of the Owl
12/12 23:57:44.234 [Party] Rougia-Kazzak: anyone got damage done addone?
12/12 23:57:44.937 You receive loot: Buccaneer's Boots of the Owl.
12/12 23:57:47.359 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: OMG
12/12 23:57:55.703 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: SHE/HE WINS EVERY THING!!!!
12/12 23:58:05.671 [Party] Rougia-Kazzak: the priest:P
12/12 23:58:12.281 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: yeah
12/12 23:58:29.312 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: khetti, can i have the stass if it dropps?
12/12 23:58:30.203 [Party] Rougia-Kazzak: she just klicking need for everything:P

...

12/13 00:25:46.250 Captain Greenskin dies, you gain 422 experience. (+211 exp Rested bonus, +61 group bonus)
12/13 00:25:50.468 Mortificare has selected Need for: Emberstone Staff
12/13 00:26:06.843 You have selected Need for: Emberstone Staff
12/13 00:26:06.843 Need Roll - 18 for Emberstone Staff by Mortificare
12/13 00:26:06.843 Need Roll - 93 for Emberstone Staff by Khetti
12/13 00:26:06.843 You won: Emberstone Staff
12/13 00:26:08.078 You receive loot: Emberstone Staff.
12/13 00:26:09.171 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: plz let me
12/13 00:26:12.281 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: OMH ROLL HACK!!!
12/13 00:26:15.328 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: OMG!!!
12/13 00:26:26.000 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: she rolled of 90 on everything!!
12/13 00:26:39.953 [Party] Khetti: you make me laugh :D
12/13 00:26:40.453 Edwin VanCleef yells: Lapdogs, all of you!
12/13 00:26:48.515 Edwin VanCleef calls more of his allies out of the shadows.
12/13 00:26:52.328 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: but you have rolled over 90 on everything
12/13 00:27:44.546 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: no answer i take that as a yed ^^)
12/13 00:27:53.906 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: yes*

...

12/13 00:28:53.234 Cookie dies, you gain 422 experience. (+211 exp Rested bonus, +61 group bonus)
12/13 00:29:01.187 Mortificare has selected Need for: Cookie's Stirring Rod
12/13 00:29:03.250 You have selected Need for: Cookie's Stirring Rod
12/13 00:29:08.515 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: look when she wins again
12/13 00:29:10.546 Need Roll - 82 for Cookie's Stirring Rod by Mortificare
12/13 00:29:10.546 Need Roll - 18 for Cookie's Stirring Rod by Khetti
12/13 00:29:10.546 Mortificare won: Cookie's Stirring Rod
12/13 00:29:11.234 Mortificare receives loot: Cookie's Stirring Rod.
12/13 00:29:15.156 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: OMG I WOOON!
12/13 00:29:17.875 [Party] Khetti: omg roll hack! :D
12/13 00:29:20.250 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: seriously
12/13 00:29:25.031 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: how can that bee
12/13 00:29:39.921 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: she turned off the roll hack :D
12/13 00:30:08.968 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: wait khetti
12/13 00:30:13.343 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: come to me
12/13 00:30:30.203 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: can we make a deal
12/13 00:30:36.750 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: 1 g for the staff?
12/13 00:30:41.359 [Party] Zumrahs-Frostmane: lol
12/13 00:30:43.171 [Party] Khetti: :)
12/13 00:30:44.578 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: ^^
12/13 00:30:55.015 [Party] Zumrahs-Frostmane: lol no
12/13 00:30:56.265 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: P10X
12/13 00:31:01.421 [Party] Khetti: :D
12/13 00:31:05.265 [Party] Khetti: bb all
12/13 00:31:07.328 [Party Leader] Mortificare-Frostmane: <(-_-)>
12/13 00:31:09.031 You leave the group.


Rég röhögtem már ennyit instában, remélem nem gondolta a komolyan a gyerek. Komolyan, ha nem egy ilyen "omg rollhack" hülyegyerek lett volna, akkor odaadom a lootokat, úgyse nagyon játszok ezzel a karival. De nem érdemelte meg, őszintén mondom :)

A végén egy kék tatyót kaptam a rendszertől, amiben volt egy kék back. Igen jó volt, de sajnos priestnek az agi-ap-s cucc nem bejövős. BOPos, úgyhogy shardoltam. De ha véletlen kaszter loot lett volna akkor igen jó is lehetett volna.

Tesztnek ennyi elég is azt hiszem. A következtetés:
- LFG tool iszonyú jó minden szinten
- A játékosok többsége iszonyú béna
- Némelyik még kifejezetten tufa is

Címkék: